Elhunyt Mester István
A színművész a pécsi közönség nagy kedvence volt, operettekben, musicalekben és operákban is emlékezetes alakításokat nyújtott.
Az operett- és a musicalműfajban is maradandót alkotott
Elhunyt Mester István magyar színművész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja, számos operett-, musical- és operaszerep kitűnő megformálója, a pécsi közönség nagy kedvence. Mester szeptember 30-án, nem sokkal 92. születésnapja előtt halt meg.
1930. október 13-án látta meg a napvilágot Hatvanban, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1954-ben szerzett diplomát. Ezt követően a kecskeméti Katona József Színház társulatának tagja lett, de az Állami Déryné Színházban is fellépett. 1962-ben szerződött a Pécsi Nemzeti Színházhoz, ahol 1990-ben nevezték ki örökös taggá.
Gyakorta lépett színpadra Kálmán Imre és Lehár Ferenc műveiben, de a színházszerető publikum láthatta Kacsóh Pongrác János vitézében és Huszka Jenő Gül Babájában is. Emellett feltűnt a népszerű teleregényben, a Szomszédokban.
A Pécsi Nemzeti Színház 1985-ben Pro Teatro-díjban részesítette, 2007-ben pedig Kálmán Imre-emlékplakettel tüntették ki a színművészt.