Gönczi Gábor: "Ez életem legboldogabb időszaka! Egy éve lett családom"
„Ez életem legboldogabb időszaka! Egy éve lett családom.”
Ennyi munka, illetve a zenekari próbák, koncertek mellett mennyi időd jut a családodra?
Nekem más a munkarendem a híradózás miatt, mint a legtöbb embernek. A délelőttjeim szabadok és az estéim nem. Arra tehát nagyon odafigyelek, hogy minden délelőttöt a családommal töltsek, ami nagyon jó dolog, mindig feltölt. Arra kell tehát figyelnem, hogy ezekre a délelőttökre ne vállaljak plusz munkákat vagy megbeszélést. Általában délután egyig vagyok otthon, a kisbabánk miatt azonban elég korán kelünk, hét óra körül. Este is van még egy kis időnk együtt, ilyenkor játszom Áron fiammal, majd lefektetjük közösen aludni. Ilyenkor jön a kettőnk ideje a párommal. Szóval hétköznap találunk egymásra időt, a hétvége nehezebb dolog, de ezen szintén igyekszem változtatni. Ha azt látom, hogy már egymás után több hétvégém betelt, akkor az utánuk következőre nem vállalok koncertet. Nem azt mondom, hogy időmilliomos vagyok, de azért tudunk minőségi időt együtt tölteni.
Nemrég volt a kisfiad első születésnapja, ami minden szülő életében nagyon különleges nap. Ti hogyan ünnepeltetek?
Igen, ez óriási boldogság! Ez életem legboldogabb időszaka! Egy éve lett családom. Szóval nem csak Áront ünnepeltük, hanem a mi családi életünk első évét is. Eddig egy pár voltunk, egy férfi és egy nő, de egy éve, mint család mi is a „világra jöttünk”. Aznapra mindketten szabadnapot vettünk ki, jól megünnepeltük a kisfiunkat és magunkat. Nagyon jó, tartalmas nap volt, tortáztunk, énekeltünk, összehoztuk az egész családot.
A karácsonyt hogyan ünneplitek majd? Hármasban vagy szélesebb családi körben?
Ez egy érdekes kérdés most. A 2017-es az első év, amikor el kell gondolkoznunk azon, hogy hármasban ünnepeljünk-e. Tavaly is volt már Áron, de még olyan pici volt, hogy egyértelműen a többi családtag jött át hozzánk. Idén mindenki kap egy napot, a párom családja, az én családom, és persze mi hárman is. Szerintem így ünneplünk majd.