Mint két tojás: a 78 éves Goldie Hawn és lánya, Kate Hudson beragyogták a vörös szőnyeget - Nem volt náluk szebb

Az Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, valamint gyermekei, Kate és Oliver Hudson együtt tették tiszteletüket a minap a vörös szőnyegen a Goldie Hawn Alapítvány péntek esti gáláján.

Anya és lánya elbűvölően festettek együtt

Goldie Hawn neve a magyarok számára sem ismeretlen, nem véletlenül: a színésznő az 1960-as évek végén vált ismertté, és 1969-ben már Oscar-, valamint Golden Globe-díjjal is jutalmazták tehetségét A kaktusz virága című romantikus vígjátékban nyújtott teljesítményének köszönhetően. Az 1970-es években aztán nem volt megállás: Hawn karrierje szárnyalt, és olyan nagy sikerű alkotásokban tűnt fel, mint A pillangók szabadon, a Sugarlandi hajtóvadászat vagy épp a Benjamin közlegény és az Óvakodj a törpétől. Magánélete eközben szintén kalandosan alakult: első férjével hét évig élt együtt, majd második férjétől, Bill Hudson humoristától két gyermeke született, Kate és Oliver Hudson. Azonban a színésznő második házassága is válással végződött, végül azonban Goldie rálelt az igazira Kurt Russell személyében, akivel 1983 óta alkot egy párt, 1986-ban pedig közös gyermekük is született, Wyatt. Hawnak azonban mégis talán Kate Hudsonnal a legszorosabb a kapcsolata: ők ketten remek viszonyt ápolnak egymással, így nem meglepő, hogy a minap a 78 esztendős, ikonikus filmsztárt lánya is elkísérte a Beverly Hillsben tartott jótékonysági eseményre. Galériánkban mutatjuk, milyen fantasztikusan néztek ki mindketten!

A Goldie Hawn Alapítvány és MindUP Gála 20. jubileumi ünnepségén együtt volt az egész család: a színésznőt nemcsak lánya, de Kurt Russell, valamint Goldie 48 éves fia, Oliver is elkísérte az eseményre. Kate Hudson anyjához hasonlóan beragyogta a vörös szőnyeget: a színésznő egy csillogó, arany és ezüst árnyalatokban pompázó estélyit viselt, míg anyja egy nadrágkosztümöt választott a rendezvényre.
Kattints a további képekért!

Bár George Clooney feleségétől már megszoktuk, hogy rendre elkápráztatja az embereket szépségével és stílusával, a minap egy olyan fekete ruhakölteményre esett a a sztárügyvéd választása, amely tényleg telitalálat volt.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.