Gesztesi Károly két fia és egy szem lánya összeállt egy közös fotó erejéig: soha nem láthattuk még így a színész gyermekeit

Gesztesi Dávid, Panka és Márkó két éve vesztették el imádott édesapjukat, de állítják, Gesztesi halála óta még inkább összetart a család.
Két éve nincs köztünk
Mindenkit sokkolt a hír, amikor 2020. január 4-én kiderült, hogy Gesztesi Károly a budapesti Ferdinánd hídnál az autójában rosszul lett és meghalt, miközben szegedi fellépésére igyekezett – bár a kiérkező mentők 50 percen át küzdöttek az életéért, a színész szívinfarktus következtében végül elhunyt. Öt gyermeket hagyott hátra, akik mind rajongva imádták édesapjukat, aki ha kellett, nagyon szigorú is tudott lenni utódjaival, de saját bevallása szerint hangos szóval csak ritkán élt. Mint azt korábban nyilatkozta, jól nevelte gyermekeit, és igyekezett mindent alárendelni nekik, így nem meglepő, hogy fiai és egy szem lánya összetartó testvérek lettek annak ellenére is, hogy némelyikük különböző anyától született. Gesztesinek ugyanis három asszonytól született öt gyermeke: legidősebb fia, Máté első feleségétől, Csarnóy Zsuzsannától, második és harmadik fia, Márk és Dávid pedig Karel Nikolettától, míg egyetlen lánya, Panka Liptai Claudiától látta meg a napvilágot. Legifjabb fiának, Áronnak szintén Karel Nikoletta adott életet, ám a fiú anyja vezetéknevét viseli. Nos, a HOT! Magazin kedvéért Dávid, Panka és Márkó most összeállt egy közös kép erejéig, amire a színész minden bizonnyal nagyon büszke lenne, hiszen ez is a testvéri szeretetre utal, amit Gesztesi mindig is nagyon fontosnak tartott, hogy megtanítsa gyermekeinek. Galériánkban mutatjuk a fotót!
Az idei Budapesti Klasszikus Film Maraton egyik csúcspontjaként könyvelhető el a nagyvásznon ma már szinte sosem látható film, A sejk fia vetítése, ami a hollywoodi némafilm korszak emblematikus alkotása, nekünk viszont elsősorban a női főszereplő miatt kihagyhatatlan.
Leadfotó: MTI/Zih Zsolt
Oldalak
