Sztárok

Házasságáról vallott Gáspár Laci, ezt érzi most a felesége iránt

Három év házasság és egy közös gyermek után beszélt az érzéseiről.

Gáspár Laci imádja feleségét, Nikit

Gáspár Lacit 2003 őszén ismerte meg az ország, akkor jelentkezett az első Megasztárba. Itt harmadik helyen végzett, csak Oláh Ibolya és Tóth Vera bizonyult nála jobbnak. Az X-Faktor mentora most 38 éves, a zenei pályán és a magánéletben is sikeres. Az énekesnek három nőtől három gyermeke született. A legidősebb, Mirjam 2002-ben jött a világra, édesanyja Laci első felesége, akitől 2008-ban vált el. Nagyobbik fia, Lacika 2011-ben született, az ő anyukájával egy évvel később szakított. Jelenlegi párjával, legkisebb gyermekének anyjával, Nikivel 2014-ben kötötte össze az életét. Azóta is nagyon boldogok, együtt nevelik a Gáspár-csemetéket.

"A feleségemmel együtt azon vagyunk, hogy a gyerekeim jó testvérek legyenek. Niki egy családként gondol ránk, soha nem tesz különbséget a gyerekek között, a két nagyobb gyermekemmel soha nem érezteti, hogy nem ő az édesanyjuk. Ezzel is rengeteg terhet levesz a vállamról" - áradozott élete szerelméről a Storynak Gáspár Laci.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Sztárok
Január 6-tól minden hétköznap délután láthatják a nézők az ikonikus sorozat epizódjait az első résztől.
Sztárok
Kedd este félbe kellett szakítani Az imposztor című darabot a Pesti Színházban. Csak később derült ki, hogy az előadást a Kossuth-díjas Kern András rosszulléte akasztotta meg. A színészhez mentőt...
Sztárok
Ősz szakáll, hosszú haj, furcsa mosoly: az Osztrák Tölgy egészen új arcát mutatja a nézőknek.
Utazás
Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.
Lifestyle
Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.
Sztárok
Keanu Reeves nem gyakran mutatkozik a nyilvánosság előtt kedvese, Alexandra Grant társaságában, a minap viszont kivételt tett – a rajongók pedig le sem tudták venni a szemüket a szerelmespárról.