Így békítette ki Friderikusz Sándor Fenyő Miklóst és Dolly-t 11 év után - videó

Az egyik leghíresebb és legsikeresebb rock and roll-együttes, a Hungária felbomlása annak idején megrázta az országot. A pletykák arról szóltak, hogy kibékíthetetlen ellentétek vezettek a szakításhoz, az egykori tagok pedig évekig nem beszéltek egymással. Fenyő Miklós alapító és az énekesnő, Dolly konfliktusa volt a legjelentősebb...

Sikeres volt a Hungária, mégis feloszlott

Fenyő Miklós 1967-ben alapította meg a Hungáriát, az együttes pedig sikert sikerre halmozott az első pillanattól kezdve, ezért is ért sokakat meglepetésként, amikor 1983-ban feloszlott a zenekar. A rajongók persze nem tudhatták, mi zajlik a háttérben - már régóta parázs viták folytak a színfalak mögött. A legerősebb ellentét maga Dolly és Fenyő Miklós között húzódott, ami sokáig ellehetetlenítette, hogy a Hungária-slágerek újra az eredeti előadoktól csendülhessenek fel a színpadon. A két zenész végül kibékült, méghozzá Friderikusz Sándornak köszönhetően - galériánkban a videót is megnézheted a történelmi pillanatról!

A Hungárián belüli ellentétek már egy ideje feszegették az együttes összetartását, erről Dolly így nyilatkozott a Blikknek néhány hónapja: "Ha belegondolunk, a Hungáriában hat dudás volt, miközben normál esetben kettő sem fér el egy csárdában. Az elején ezek az energiák összeadódtak, és rohamsebességgel vitték fel a bandát az egekbe. Hiába volt mindenki remek zenész, ezek a hatalmas energiák egy idő után már negatívan hatottak ránk. Azt, hogy ez mennyire így volt, jól mutatja, hogy a Hungária feloszlása után mind a hat tag önállóan is sikeres karriert épített fel."
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Friderikusz Podcast

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.