Austin egyébként végül elrejtette Freddie hamvait, mert nem akarta, hogy ellopják az urnáját, azonban míg régebben szívesen beszélt az elhunyt énekesről, addig ma már teljesen elzárkózik az interjútól, és 71 évesen visszavonulva éli mindennapjait, távol a reflektorfénytől. A képen látható tehát az egyetlen nő, akit Freddie Mercury tiszta szívéből szeretett, egészen haláláig – megváltozott, nem igaz?