#filternélkül - Tücsi: Elfogadom, ha a kislányom nem akar majd szerepelni - Interjú
Hogyan lett YouTube-sztár a gyönyörű szépségkirálynőből? Exkluzív interjúban mesélt róla nekünk Tücsi, aki kendőzetlenül vall arról is, miért nem kedveli az ítélkezést és miért érezték jól magukat annyira Amerikában.
#filternélkül - Interjúsorozat Magyarország legmenőbb influencereivel
.webp)
Aki kérdez: Lakatos Melinda
Modell, műsorvezető, vállalkozó és anya
Aryee Claudia Dedei, vagy ahogyan legtöbben ismerjük, "Tücsi" szépségkirálynőként lett ismert. Egzotikus külsejét ghánai származású édesapjának köszönheti, aki baleseti sebész. A modellkedés után a tévézésben találta meg a valódi önmagát, a SportKlub Extra műsorvezetőjeként debütált. A mindig csinos, sugárzó szépség életében a sport mindig fontos szerepet játszott, a sors pedig úgy hozta, hogy manapság is nagy jelentőséget kap a hétköznapjaiban. Tücsi férje ugyanis, Sofron István válogatott jégkorongozó. Az élsportoló mellett rengeteg új élmény érte, és még azt is vállalta, hogy egy időre Amerikába költözik vele, hogy karrierjében támogassa őt.
Az utóbbi években a közösségi médiában is aktív, saját YouTube csatornája van, amit több mint 75 ezren követnek, az Instagram-oldalán pedig 203 ezer rajongó figyelmét - és olykor kritikáit - kapja - minderről exkluzív interjúban mesélt a Femcafe.hu riportsorozatában, a #filternélkülben. Megosztó témákról is beszélgettünk, így a többi között az is kiderül, mit fog tenni akkor, ha kislánya, Narus egy nap azt mondja, majd neki, hogy nem szeretne többé szerepelni a médiában.
A mai fiatalok a legtöbb időt a közösségi médiában töltik. Te is egy népszerű karaktere vagy ennek a közegnek, de ha visszatekintesz a saját kamaszkorodra, neked mivel telt az időd?
Egyfolytában kint voltam a barátaimmal, bandáztunk suli után, jöttünk-mentünk. Mindig az utolsó utáni pillanatban értem haza. Sosem gondoltam volna, hogy az én gyerekem már nemcsak az offline, hanem az online térben is töltheti majd a szabadidejét. Furcsa ez, mert egyszerre köti össze és szigeteli el egymástól a fiatalokat. Én mindig közösségi ember voltam. Mindig nagy baráti társaságom volt, alig vártam, hogy menjünk suliba, táborba.
A szépségkirálynők, modellek világában gyakori kérés a menedzsment részéről, hogy aktív kapcsolatot ápoljon az adott személy a közönségével. Miután bekerültél a médiába, feléd is elvárás volt, hogy elkezdd a saját branded építeni vagy te esetleg ösztönösen találtad ki, hogy saját felületed legyen a közösségi médiában?
Igazság szerint én elkezdtem a sporthíradót vezetni, és ott volt az elvárás, hogy aktivizáljam az oldalaimat, én emiatt fektettem rá nagyobb hangsúlyt, korábban nem érdekelt, nem foglalkoztam ezzel. Szerintem, aki elmegy televíziózni alapvetően egy extrovertált személyiség, tehát nekem nem volt azzal problémám, hogy megosszak magamról információkat, fotókat, videókat. Nem volt igazából extra nagy teher vagy felelősség, mert eleinte nem követtek annyian, és mire sokan lettünk, én is sokkal tudatosabban és ügyesebben alakítottam a profilomat és a bejegyzéseimet.
Valamint nagyon jól csinálsz, mert ma már több mint 200 ezer követőd van.
Azt gondolom, nincs titok. Ezek az emberek tényleg azért vannak ott, mert kíváncsiak a tanácsaimra, hogy én mit és hogyan látok a nagyvilágban, hogyan öltözködök, mit eszek vagy milyen szépségápolási rutint követek. Úgy érzem, remek közösség épült körém és jól esik, hogy számítanak rám, kikérik a véleményemet bizonyos dolgokról. Szerintem sokkal személyesebb lett a profilom, mint hittem.
Egy közszereplő életében fontos döntés, hogy mennyire engedi be a nyilvánosságot a privát életébe. Ha téged nézünk, először óvatos voltál, de egy idő után mégis közel engedted magadhoz a kíváncsi szemeket. Miért?
Minden ott kezdődött, mikor Sofi Amerikába igazolt. Akkor ő azt mondta, hogy csak úgy megy, ha én is megyek vele. Mindenképpen menni akartam vele, de tudtam, csak úgy fogom jól érezni kint magam, ha közben valamit csinálok, ekkor találtuk ki a vlogolást, elkezdtünk egy saját YouTube-csatornát. Nem volt könnyű beletanulni, de szenvedélyesen csináltuk. Miközben más vloggereket tanulmányoztam, feltűnt, hogy Amerikában teljesen természetes, hogy ha valaki vlogger és van családja, akkor ők is szerepelnek a videókban. Mivel mi ezen szocializálódtunk, nekünk ez természetessé vált. Itthon ennek más a megítélése, én is találkozom ebből a szempontból negatív visszajelzésekkel. De nekem továbbra is magától értetődő, hogy a családom is megjelenik a tartatalmaimban.
A videózás bizonyára sokat segített abban, hogy feladatot találj magadnak, de hogyan élted meg azt, hogy távol az otthonodtól, a családtól egy teljesen új élethelyzetbe kerültél? Mennyire volt nehéz számodra ez?
Szerencsére mindig is jól alkalmazkodtam az új, váratlan helyzetekhez, ezért nem különösebben zaklatott fel a helyzet, illetve tudtam, hogy ez időszakos. Akkor tudtuk, hogy ez a feladat, ott kell helytállnia, nekem pedig segíteni kell őt. Élveztem azt, hogy felfedezhetek egy új helyet, hogy új embereket ismerhetünk meg, akik szintén a világ legkülönbözőbb pontjáról érkeztek. Egyáltalán nem volt nehéz számomra a beilleszkedés.
Mi volt az, ami a leginkább hatott rád ott, ami úgy érzed, hogy személyiségformáló volt?
Talán az, hogy ott az emberek mennyire hagyják élni a másikat. Szinte csak a pozitív visszajelzést kapod, mert inkább mindenki saját magával foglalkozik, nem azzal, hogy téged megítéljen. A kint töltött idő megerősített abban, hogy a legtöbb, amit emberként tehetünk egymásért és önmagunkért, az élni és élni hagyni. Nem vagyunk egyformák, nem ugyanaz a történetünk, nem ugyanaz a gondolatvilágunk, nem ugyanazok a szüleink, nem ugyanúgy neveltek bennünket. Emberek vagyunk, egyformák, és mégis különbözőnek. Fontos, hogy elfogadjuk, hogy attól mert valaki más, még lehet jó. Ha mindenki ezt tartaná szem előtt, mielőtt ítélkezik, akkor szerintem sokkal boldogabb társadalomban élhetnénk.
Sajnos itthon nem ez a jellemző gondolkodás, úgyhogy Amerikában fellélegeztem. Nem volt semmilyen irigység, semmi rosszindulat. Az emberek nyitottak, köszönnek, bemutatkoznak, odamennek egymáshoz, megdicsérik egymást. Ha csak egy napra kipróbálnánk, milyen így élni, rájönnénk, hogy semmi bajunk nem történik tőle.
Ha ilyen komfortosan érezted magad kint, milyen érzés volt visszajönni? Ha pedig egy kicsit távolabbra tekintünk, akkor a koronavírus helyzet mennyire befolyásolta szerinted a magyar emberek mentalitását?
Hiányzik az a fajta elvi szabadság, de persze jó itthon lenni, főleg ebben a példátlan helyzetben. Először sokkoló állapot volt, hiszen az ismeretlennel álltunk szemben. Én bevallom, rettegtem. Rajtam röhögött mindenki, hogy nem mertem kilépni a házból, maximum a kapuig. Apukámért nagyon aggódtam, odaköltöztettem magunkhoz. Ha vásároltunk, rendeltünk, akkor addig semmit sem vittünk be a házba, amíg minden egyes darabot egyesével le nem fertőtlenítettem. Kissé beszűkült tudatállapot volt, mint amikor háború van. Félsz az ellenségtől, vigyázol a családodra. Nagyon nyomasztó érzés volt, de aztán szépen lassan lazultak a dolgok. Nem mondom, hogy mára megszoktam, mert ezt nem lehet megszokni, de alkalmazkodtam a szituációhoz.
Túlcsordultak benned az anyatigris érzelmek, vagy esetleg volt olyan korábbi egészségügyi probléma a családban, ami miatt jobban aggódtál?
Egyszerűen azért aggódtam jobban, hogy nem ismertük azt pontosan, hogy mi ez a vírus. Az elején állandóan figyeltem a híreket, és mikor kiderült, hogy akár tárgyakról is el lehet kapni, kétségbe estem. Apát féltettem leginkább, mert 64 éves volt, amikor ez az egész elkezdődött. Miatta rettenetesen aggódtam. A regionális lezárások miatt pedig pár hónapot négyesben töltöttünk. Szerencsére nem is történt baj.
A férjed aktív élsportoló, aki alapesetben sokat utazik. Most ebben az időszakban hogyan éltek, dolgoztok?
Igazság szerint épp múlt héten lett vége a szezonjának, most már hál' istennek nem utazik. De volt, hogy mentek Erdélybe, hosszabb túrákra és folyamatos tesztelés mellett edzettek a csapattal. Ez egy olyan dolog, amit el kell fogadni. Elég nehezen ment, mert először pánikoltam, de most már beletörődtem, hogy valahogy muszáj végeznünk a dolgunkat és megtanultam elengedni a görcseimet és alkalmazkodom.
Közszereplőnek, véleményvezérnek lenni felelősség. Mik voltak azok az üzenetek, amiket próbáltál továbbítani a rajongóid követőid felé az elmúlt időszakban?
Mindenképpen az elfogadást. Nagyon igyekszem nem csak beszélni róla, hanem megmutatni is, hogy a családommal mindig igyekszünk minden helyzetben a jót keresni, meglátni, pozitívak maradni. A másik nagy törekvésem, hogy az anyák az anyáknak szövetségesei legyenek és ne egymást bántsák! Törődjenek bele abba, hogy minden anyuka a legeslegjobbat szeretné a gyerekének, a családjának. Ha egy anya folyamatosan azt érzi, hogy rosszul vagy az átlagtól eltérően csinál valamit, akkor egyszerűen görcsössé válik, ami nem jó sem neki, se a gyermekének. Próbálom folyamatosan közvetíteni a követőim felé, hogy ne hagyják magukat elnyomni, álljanak ki az elveikért, önmagukért. Mióta anya vagyok, ez a szívügyem. Anyának lenni nem fekete és fehér. Egyrészt minden gyerek más, másrészt minden élethelyzet különböző. Úgyhogy az volna a legjobb, ha a saját háza táján sepregetne mindenki.
Neked vannak kritikusaid, akár Narus nevelésével kapcsolatban?
Persze, én csak trolloknak hívom őket. Mert aki szándékosan csak azért követ, hogy valahol fogást találjon és beszóljon, azzal nem tudok mit kezdeni. Aki ilyen szándékkal van jelen az oldalamon, annak a megjegyzéseit nem fogadom be. Azt gondolom, hogy elegendően önreflexív ember vagyok. Mindig kikérem a szeretteim véleményét, ha bizonytalan vagyok valamiben. Nincs bajom a kritikával, de van az a stílus, amit nem tűrök el senkitől, ilyenkor jön a tiltás-törlés.
Nagyon megosztó téma még a gyerekek megmutatása a médiában. Gondolom, nálatok a férjeddel ez közös döntés volt. Hogyan zajlott annak idején, amikor úgy döntöttetek, hogy nem zárjátok ki a szereplésből a gyermeketeket?
Ha az őszinte véleményemet kérdezed, számomra az lenne végtelenül természetellenes, hogy bár közszereplők vagyunk, rengeteg helyre járunk, felismerhetők vagyunk, a médiában mégsem látható a gyermekünk. A mértékletességben hiszek. Lehet, hogy mi eggyel nyitottabbak vagyunk, mint a nagy átlag, de szerintem a szélsőségek sem vezetnek jó irányba. Ha sosem mutatod meg a gyerekedet, az sem feltétlen jó. A gyerekek nem buták, és persze mi szülők mondhatjuk azt, hogy az ő védelmében tettük, hogy nem mutattuk meg, de mi van, ha éppen ezt nehezményezi majd később? Hogy miért rejtegettük?
Annyira nehéz szituáció, mert tulajdonképpen most tanuljuk, mit jelent digitális szülőnek lenni. Mi sem tudjuk, mi a jó, mi a rossz. Vannak különböző pszichológiai nézetek ezzel kapcsolatban, amiket én is nyomon követek, és szerintem itt is a fokozatosság, illetve a mértékletesség a fontos, hogy hagyjunk időt magunknak, hogy megtanulhassuk, hogy működik ez. Manapság a 6-8-10 éves gyerekek saját videós tartalmakat készítenek, tehát nem tudjuk összehasonlítani akár csak a tíz évvel ezelőtti valósággal sem azt, ami most történik…
Nagyon fontos, amit mondasz, mert erről csak ritkán esik szó, hogy mi van akkor, ha egy gyerek azt éli meg rosszul, hogy ő nem szerepelhet. Ha majd a kislányotok idősebb lesz, akarsz vele erről beszélni? Dönthet úgy, hogy nem akar ebben részt venni?
Mindenképpen. Már akkor is rengeteget beszéltem vele mindenről, amikor jóval kisebb volt. Sofi nem is értette, hogy miért érintünk ilyen komoly témákat, de ma már igazat ad nekem. Azt gondolom, hogy a kommunikáció a legfontosabb. Ha egy nap azt mondja, hogy anyu, én ezt nem szeretném, akkor soha többé nem kell szerepelnie, mert ez az ő döntése. Addig is pedig ízléses, kedves, aranyos tartalmakat osztunk meg róla, amire én anyaként büszke vagyok.
Tudom, hogy elég szürreális most a tervekről faggatózni, de kicsit mesélj arról, hogy 2021-re, hogyha ceruzásan is, de milyen terveid vannak?
A vállalkozás került a fókuszba, folyton jönnek az új ötletek. Ha nyugodtabbá válik a közhangulat és a járványhelyzet is megengedi, szeretnénk majd utazni is, mert az nagyon hiányzik. A tévézés nekem nagy szerelem, Narus pedig már egyre nagyobb, úgyhogy lassan vissza tudnék menni műsort vezetni. Ez abszolút a 2021-es tervek között szerepel. Bízom benne, hogy ha minden jól megy, akkor hamarosan újra láthatnak majd a képernyőn a nézők.
A magyar gasztronómiai világ egyik kiemelkedő női alakja, tévés műsorvezető és nyughatatlan kalandor. Wossala Rozinával útkeresésről, a hazai gasztrobumról és a koronavírus-járvány kihívásairól beszélgettünk, de azt is elárulja, hogy az utóbbi időben miért lépett egyet hátra a médiából.
Leadfotó és fotók: Tücsi
Oldalak
