Katy Perry teljesen beindul attól, ha a férje elvégzi a házimunkát: így jutalmazza Orlando Bloomot a mosogatásért

Katy Perry nem arról híres, hogy szégyenlős lenne, és a legnagyobb lazasággal árulta el egy podcastben, milyen szexuális szívességre számíthat férje Orlando Bloom, ha elmosogat.

Nem mindig voltak egy hullámhosszon

Katy Perry és Orlando Bloom 2016 januárjában kezdtek randizni, bár a következő év márciusában rövid időre szakítottak. Aztán újra összejöttek és 2019-ben jegyezték el egymást, 2020-ban pedig megszületett a lányuk Daisy. A színésznek van egy fia is, Flynn (13) a volt feleségétől, Miranda Kerr modellel.

Nemrég Katy Perry elárulta egy podcastben, miért szakítottak korábban. Ő még akkoriban éretlen volt Orlandóhoz képest, aki nem akart már játszadozni. A színész nemsokkal azelőtt vett részt egy elvonuláson, hogy összejöttek, és ettől teljesen megváltozott a gondolkodásmódja.

„Nem igazán voltunk benne a kapcsolatban. Ő épp egy hosszú cölibátusi időszakon volt túl, és határozott szándékai voltak. Én akkor léptem ki egy kapcsolatból, és úgy voltam vele, hogy ezt nem tudom tovább csinálni, egy másik tóba kell úsznom" - mondta az énekesnő hozzátéve, hogy akkoriban nagyon más szinten voltak. Katy bevallotta, hogy unalmasnak található Bloom életmódját, ezért is akart kilépni a kapcsolatból. A pár végül mégiscsak visszatalált egymáshoz és azóta folyamatosan dolgoznak magukon és a kommunikációjukon, hogy jobb lehessen a kapcsolatuk.

Ugyanakkor a podcastban azt is felfedte az énekes, hogyan jutalmazza férjét, ha elmosogat!

Kattints a galériára!

A 39 éves énekesnő, aki nyolc éve van együtt a Gyűrűk Ura színészével (47), a Call Her Daddy podcastban nem csak a szakításról, hanem a sajátos szeretetnyelvéről mesélt: „Ha lemegyek a földszintre, és tiszta a konyha, és mindent megcsináltál, elmosogattál, és becsuktad az összes kamra ajtaját, akkor jobb, ha készen állsz, mert lesz**lak! – mondta Alex Cooper műsorvezetőnek. „Úgy értem, szó szerint. Ez az én szeretetnyelvem” – tette hozzá a sztár.
Kattints a további képekért!

Hihetetlen dolgot árult el felesége a 45 éves színészről – kiderült, hogy bizony még Orlando Bloomnak is vannak visszataszító dolgai…

Fotó: Anadolu/Getty Images, Források: Dailymail, Pagesix

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Sztárok
A jordán királyné férje, II. Abdullah a Jordán Hasemita Királyság uralkodója a mai napon lett 63 éves, ez alkalomból pedig felesége posztolt is magukról egy közös fotót, melyen Rániját a világ...
Sztárok
Heidi Klum büszkébb már nem is lehetne: lánya, Leni után most idősebbik fiai is követni kezdte a pályán, a kifutón pedig egyenesen a párizsi divathét során debütált.
Fashion&Beauty
Ha csak egy káprázatos outfitet nézel ma meg, akkor az Charlène monacói hercegné kabátruhája legyen.
Lifestyle
A Vízöntő legyen óvatos, különben bajba kerülhet! Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Mérleget akkora csalódás éri, ami az egész hétvégéjét beárnyékolhatja. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Egészség
Persze egyáltalán nem kell megijednünk ettől a zöldségtől, inkább csak oda kell figyelni arra, hogyan fogyasztjuk.