Most azonban Feke a Bóta Café vendége volt és kivételesen beavatta a nagyérdeműt a szerelmük történetének egy szeletébe. Elmondása szerint Nórit a tévéképernyőn látta meg, ugyanis műsorvezetőként dolgozik és első látásra beleszeretett. Összeszedte minden bátorságát és írt neki egy levelet, amire hetekig nem kapott választ, mert mint kiderült, a levél egy olyan postaládába került, amit Nóri nem vett észre. Végül a sors úgy intézte, hogy közös barátaik révén megismerkedtek egymással, már az első randin kézen fogva andalogtak és két hét sem kellett, hogy összeköltözzenek. "Kérdezték tőlem a barátaim, hogy tulajdonképpen mi ez? Azt tudtam csak mondani: nincs kérdés. Ez egy nagyon fontos gondolat a részemről, nem volt bennem semmilyen kérdés azzal kapcsolatban, hogy nekünk közös az utunk" - mondta az énekes, aki hozzátette, mindketten nagy büszkeséggel gondolnak szakmai sikereikre. "Boldoggá tesz, hogy tudom, ő a saját szakmájában marha jó. És ezt nem elfogultságból mondom. Érdekes ez, hogy mennyire büszkék vagyunk egymásra" - mondta el Nóriról, aki a HírTV műsorvezetője.
Fotó: Facebook