Ezt a tündéri kislányt fogadta örökbe Sandra Bullock

Az Oscar-díjas szépség 2010-ben fogadta örökbe Louist, és most újabb taggal bővült Bullock kis családja. Laila örökbefogadása teljes titokban zajlott, ám Sandrának még így is ügyvédekhez kellett szaladgálnia, hogy egyetlen fotó se szivárogjon ki a fogadott lányáról.

Hello, Laila!

Sandra Bullock a People magazinnak adott elsőként interjút, elmondta mennyire hálás a sorsnak, hogy rátalált a picire, és azt is elárulta, hogy minden erejével azon volt, hogy megvédje a kislány privát szféráját.

"A legtöbb fogadott gyermek azért kerül nevelő szülőkhöz, mert valami tragikus dolog történt a családjában. A legkevésbé sem akartam Lailának még több kárt okozni azzal, hogy a munkámból kifolyólag fotósok rohamozzák meg" - fogalmazott a színésznő, aki néhány hónappal ezelőtt vette magához a három és fél éves louisianai kislányt.

Az 51 éves Sandra az örökbefogadási procedúrát tanúvédelmi programhoz hasonlította; a sztár igyekezett Laila érdekében titokban tartani a dolgot, de egy fotós csak a nyomukba eredt.

"Megígértem, hogy megvédem őt az efféle ügyektől, aztán szaladgálhattam az ügyvédekhez, hogy a fotó ne kerüljön magazinok főszerkesztőihez" - mondta a sztár.

Fotó: people.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Takács Nikolas még az X-Faktor első évadában tűnt fel, és sikerült az akkori mezőny legjobbjai közé küzdenie magát, ám az utóbbi esztendőkben nem tűnt fel sűrűn a nyilvánosságban. Most viszont...
Lifestyle
Meglehetősen nehéz nap vár a Nyilasra. Napi horoszkóp.
Christmas
Habár Harry és Meghan jó ideje élik a monarchiától független életüket, egy bizonyos karácsonyi tradíciót Kaliforniában is ugyanúgy követnek, mintha továbbra is a királyi család aktív tagjai lennének.
Lifestyle
A legtöbb embernek eszébe sem jutna, pedig az ingatlanosok szerint bizony nagyon oda kell figyelni arra, milyen színűre is festjük otthonunkat, ha azt kiadásra szánjuk, egyes árnyalatok ugyanis...
Lifestyle
A szóban forgó ereklye akár 4000 dollárt, vagyis 1,5 millió forintot is érhet a nemzetközi piacon, de vannak más ereklyék is, melyek ritkaságuk miatt szintúgy horribilis áron cserélhetnek gazdát.
Sztárok
Az énekesnő elárulta, hogy férjével - akit a legidősebb, jelenleg is aktív zenei előadónak tart - szinte már kínosan odafigyelnek a táplálkozásukra, ennek is köszönhető, hogy sikerült megőrizniük jó...