Ezek a sztárok még olvasni sem tudnak? – Gyakori, de kellemetlen betegséggel küzdenek
Az olyan tanulási zavarok, mint a diszlexia, Hollywood üdvöskéit sem kerüli el. Bemutatunk nektek 6 színészt, akik annak ellenére szerepeltek híres filmekben, hogy sokszor küzdeniük kellett a szövegek elsajátításával.
Keira Knightley
A gyönyörű Knightley egyenesen a diszlexiájának köszönheti, hogy színésznő lett. 7 évesen vették észre nála az olvasási nehézségeket, ami elkeserítette a már akkor színésznői karierről álmodó Keirát. Egyezséget kötött a szüleivel, hogy ha elolvassa Emma Thompson Értelem és érzelem című forgatókönyv-adaptációját, bérelnek neki egy ügynököt. A szülők belementek az alkuba, Knightley pedig ugyan egy egész nyáron keresztül olvasott, végül megérte a befektetett energia, hiszen valóban színésznő lett. Állítása szerint diszlexiéja nem akadályozza a szövegtanulásban.
Anthony Hopkins
Az Oscar-díjas színész, akit az egyik legnagyobb élő hollywoodi színésznek tartanak, különleges módszerrel küzdötte le a diszlexiából adódó hátrányát. Már gyerekkora óta fest és zongorázik, ami olyan epizodikus memóriát segített elő nála, ami régebbi emlékek pontos felidézését teszi lehetővé. A zene fejti ki a legerősebb hatást nála, a szövegeket is zene kíséretében tanulta meg, és a mai napig minden szerepére emlékszik. Amúgy kevesen tudják, de Hopkins komponistaként is kiváló.
Salma Hayek
A gyönyörű mexikói színésznőt saját bevallása szerint a tanulásban nem akadályozta diszlexiája, egészen középiskoláig nem is vették észre nála a tüneteket. Azonban mikor eldöntötte, hogy Amerikában is kipróbálja magát, a nyelvtanulással komolyan meggyűlt a baja. Egy teljes évig tartott, mire elsajátította annyira az angolt, hogy szerepet is kapott, azóta pedig ünnepelt sztár. Ma már nem okoz neki gondot egy-egy szerep megtanulása, de kollégái szerint még mindig nagyon lassan olvas idegen nyelven.
Lapozz, cikkünk még folytatódik!