A Halálos iramban sztárja szintén megnyílt evészavarával kapcsolatban. "Rám igaz volt a közhely, miszerint, ha azt hiszed, kontrollálod az elfogyasztott étel mennyiségét, akkor azt is hiszed, hogy irányítás alatt tartod az életed. Folyamatosan csak a mérlegen megjelenő számra és az elfogyasztott kalóriákra koncentráltam, ez pedig elfeledtette velem az összes többi problémám. Nem foglalkoztam eleget a karrieremmel, a házasságommal, több éves terápia segített csak leküzdenem ezt a helyzetet. Most úgy érzem, békében vagyok a testemmel, de amint észreveszem, hogy megint kezd előjönni a probléma, sosem hagyom figyelmen kívül és azonnal foglalkozni kezdek vele."
Jordana Brewster