Hszi Csin-ping kínai államfő 2016 októberében járt II. Erzsébet királynő vendégeként Londonban – a látogatás azonban végül nem úgy sikerült, mint azt tervezte. Az uralkodó és az elnök találkozójával kapcsolatban később nyilvánosságra került egy felvétel, melyen hallatszik, hogy II. Erzsébet elmondja a véleményét a kínai vezetésről annak a Lucy D'Orsi-nak, aki londoni rendőrfőkapitányként felügyelt a biztonságért a kínai elnök látogatása során. Mikor ezt az uralkodó meghallotta, csak annyit mondott: „Micsoda balszerencse”, majd kiegészítette annyival, hogy szerinte a „kínaiak nagyon durvák”. A brit királyi család sosem ápolt szoros kapcsolatot a kínai kormánnyal, ami nem meglepő, hiszen mindkét ország egymásnak ellentmondó ideológiai nézeteket követ.
5/7
Fotó: Pinterest
Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat