Kitálalt a palota alkalmazottja: ilyen ember valójában Erzsébet királynő – Más, mint amilyennek a nyilvánosság előtt mutatja magát

Kiderült, hogy II. Erzsébet hogyan viselkedik a „színfalak” mögött, távol a nyilvánosságtól családja és szerettei körében – meglepő dolgok láttak napvilágot, szinte senki sem gondolta volna, hogy az uralkodó milyen természettel van megáldva valójában.

Az igazság

Erzsébet királynő 1952 óta van trónon, hosszú uralkodásának köszönhetően pedig a világ egyik legismertebb, ugyanakkor legmegosztóbb alakjává nőtte ki magát. Élete nagy részét a nyilvánosság előtt éli, hiszen igen korán, mindössze 26 évesen vált Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának, valamint a nemzetközösségi királyságok királynőjévé. Erzsébetnek tehát már fiatalon meg kellett tanulnia uralkodókhoz méltóan viselkedni, illetve kezelni a médiával járó nyomást, alkalmazkodni a körülményekhez, hogy minden lépését egy egész világ kíséri nyomon, így hibának helye sincs. Erzsébet meglehetősen jól teljesített már akkor és teljesít a mai napig: a legnagyobb magabiztossággal és nyugalommal kezeli a legfeszültebb helyzeteket is, legyen szó a királyi család belső ügyeiről vagy éppen különböző társadalmi eseményekről, ahol tiszteletét teszi. Mindenki arra kíváncsi azonban, hogy milyen ember valójában a királynő a kameráktól távol – szerető anya és nagyanya, esetleg szigorú nő, aki családján belül is basáskodni akar? Nos, a palota alkalmazottja kitálalt, és elárulta az igazságot vele kapcsolatban.

A zárt ajtók mögött Erzsébet is csak egy ember és egy nő: gyermekei, Károly, András, Anna és Eduárd, valamint unokái Vilmos és Harry is nagyon közel állnak hozzá, az pedig köztudott volt, milyen meghitt és legendás szerelmet tudhatott magáénak a néhai Fülöp herceggel. Egy korábbi alkalmazottja, aki szorosan a királynő közelében dolgozott évekig elárulta, hogy Erzsébet nagyon különbözik attól a személytől, akinek a nyilvánosság előtt mutatja magát.
Kattints a további képekért!

A 89 éves újságírót még június elején szállították kórházba, azonban Vitray akkor semmit sem árult el egészségügyi állapotáról – most mégis megtette, és bevallotta, mi okozta nála a problémákat.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lehet majd a Tankcsapda új tagja. Most egy különleges kép miatt felmerült egy név, amivel a rajongók elégedettek lennének.
      Lifestyle
      Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...
      Lifestyle
      Az országban még 2024-ben fogadtak el reformokat, amelyek keretében az eddigi négy hónapos szolgálati időt 2026 augusztusától 11 hónapra emelik.
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.