A rock’n’roll királya nem tudott aludni azon a végzetes estén, és mivel nem akarta zavarni Gingert, a következőket mondta. „Kimegyek a fürdőszobába olvasni, ott leszek, ha keresnél” – a lány válasza erre az volt, hogy „rendben, de ne aludj el, kérlek”. Ezután Ginger állítása szerint elaludt, és csak másnap ébredt fel, amikor is észrevette, hogy Elvis nem tért vissza közös ágyukba, így egyből a fürdőhöz sietett, de már késő volt. Hiába kopogtatott az ajtón az énekes nevét kiabálva, Presley már nem tudott ajtót nyitni, hiszen órákkal előtte meghalt – a zenész holttestére tehát fiatal jegyese talált rá a fürdőben.
Fotó: Pinterest