El sem hinnéd - Zenélés helyett ezzel foglalkozik ma Szörényi Levente
Szörényi Levente lecserélte a színpadot.
Lemondott a zenélésről
Szörényi Levente ötven év után hagyta el a zenei pályát, és tavaly végleg szakított a dalszerzéssel. Az Illés egykori frontembere elmondta, nagyobb műveket már nem tervez alkotni, és kifejezetten élvezi a semmittevést. Az unalom azonban nem része az életének.
Régészeti kutatásokat végez
Az István a király rockopera szerzője jelenleg Pilisszántón él családjával, ahol végtelen nyugalom veszi körül. Szörényi Levente a nyugdíjas évek alatt a zenehallgatás mellett másik szenvedélyének, a régészeti kutatásoknak él. A művész elmondta, egyedüli feladatának már csak a pilisi Holdvirág-ároknál zajló feltárás folytatását, és sikeres lezárását érzi. Ennek kapcsán tart előadásokat életművét gondozó alapítványa, a Második Idő keretében.
Fotó: Youtube
Imádja unokáit
Szörényi Levente április 26-án ünnepelte 74.születésnapját, és már évek óta gyakorolja a nagypapaszerepet: fia, Szörényi Örs révén két kislány, Szellő és Villő mellett. Szörényi a régészei feltárások mellett a borok nagy kedvelője és szakértője, így amikor csak teheti családi birtokukra látogat.
Fotó: TV2
Szörényi Leventének, az Illés zenekar frontemberének regénybeillő gyermekkora volt.