Sztárok

Drog, nemi erőszak, bántalmazás: Judy Garland, egy gyerekszínész tragédiája

Óz a csodák csodája

Garland mindössze 17 éves volt, amikor az MGM 1939-ben bemutatott Az Óz, a csodák csodája nagysikerű musicalben szerepelt. Ez a film ugyan sztárrá tette, de Garland súlyos árat fizetett érte.

Az MGM vezetői hatalmas kasszasikernek szánták a produkciót, ezért Garlandot konkrétan éheztették, azért, hogy tökéletes fizikai megjelenése legyen a filmvásznon. A fiatal színésznő felügyelői volt, hogy a stúdió étkezdéjében kitépték a kezéből a tányért, és arra biztatták, hogy tartsa be a feketekávéból és akár napi 80 szál cigarettából álló diétáját. Judyval különböző serkentő kábítószereket szedettek, hogy kibírja a megterhelő forgatásokat, és végig tudja csinálni a kimerítő promóciós körutat. Valószínűleg ez a folyamat indította el nála a kábítószer függőséget, amely Garlandot állandóan gyötörte, és végül a halálához vezetett.

Azt hihetnénk, hogy a színésztársai támogatták a fiatal lányt, de még ők is kiközösítették. Nem akarták, hogy egy egyszerű gyerekszínésznő háttérbe szorítsa őket.
A stúdióvezetők zaklatásával és gúnyolódásával, és a zsarnokoskodó anyjával szemben a 19 éves Garland a házasságba menekült és úgy döntött, hogy a zenekarvezető David Rose-hoz megy feleségül aki majd megvédi a problémáktól. Az anyja és Louis Mayer ellenkezése ellenére, akiknek egyaránt nem tetszett az ötlet, mivel a nyilvánosság többé nem láthatja Garlandot fiatal és ártatlan kislánynak, Garland 1941. július 28-án hozzáment David Rose-hoz.

Garland gyorsan teherbe esett, de Rose - és még többen - meggyőzték, hogy vetesse el a gyermeket. Garland és Rose mindössze nyolc hónap után, 1944-ben elváltak.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Lifestyle
Gmail címe szinte már mindenkinek van Magyarországon. A Google ügyel is általában a fejlesztésekre, de ez valahogy elkerülte a figyelmüket.
Sztárok
És amellett sem lehet szó nélkül elmenni, mennyire hasonlít gyönyörű édesanyjára.
Christmas
Szeretnéd tudni, mit tartogat számodra az idei karácsony? Most könnyedén kiderítheted! Csak pillants a képre, és az első három szó, amit észreveszel, megmutatja, mire számíthatsz az ünnepi időszakban...
Egészség
A C-vitamin szedése nagyon fontos a téli hónapokban, viszont ennél is meg kell húznunk a határt, különben kellemetlen panaszokba futhatunk bele.
Christmas
A piaci kereskedők előrejelzése alapján idén a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett – közölte az MTI.
Home&Design
2025 legtrendibb hálószobai eleme nem csupán divatos, hanem valódi forradalmat hoz az alvás és az ébredés világába.