Sztárok

Szívszorító részletek derültek ki Diana hercegné utolsó telefonbeszélgetéséről

"Ez volt az utolsó hívása életében"

Az utolsó ember, akivel a hercegné a halálát megelőzően diskurzust folytatott, Richard Kay újságíró volt - olvasható a Mirror című lap cikkében. "Beszéltem vele aznap. A rendőrség azt mondta, hogy ez volt az utolsó hívása életében" - mesélte az új dokumentumfilmben a férfi, aki azt is elárulta, Diana hercegnét visszahúzta a szíve Párizsból a ködös Albionba. Károly walesi herceg egykori felesége szerette volna új alapokra helyezni az életét, és sokkal több időt tölteni imádott fiai, Vilmos és Harry társaságában - állítja Kay.

"Kétségbeesetten szeretett volna mindent újrakezdeni és valami másba belefogni. Csak vissza akart jönni, hogy lássa a fiait" - tette hozzá az újságíró, akit sokan Diana barátjaként tételeztek.

Az új dokumentumfilmet - ami egyébként június 24-én debütál majd - meglehetősen merész ambíciók fűtik: készítői arra vállalkoznak, hogy feltérképezzék Diana kalandokban és hajtűkanyarokban is bővelkedő életútját, bemutassák annak legfontosabb és legérdekesebb állomásait, valamint méltó emléket állítsanak annak az asszonynak, aki forradalmasította a divatvilágot és a közgondolkodást a huszadik század utolsó évtizedeiben. Az alkotás producerei abban reménykednek, hogy a dokumentumfilm "a világ leghíresebb nőjének igaz története" lesz.

További érdekesség, hogy a fáma szerint Vilmos és Harry herceg egyaránt jelen lesz, amikor felavatják Diana hercegné szobrát. Minden bizonnyal különös élmény lesz majd együtt látni a fivéreket, akiknek a viszonya az utóbbi időben korántsem volt felhőtlennek mondható.

A walesi herceg megtagadja unokájától a kitüntető címet, döntésében pedig praktikus szempontok is vezérlik.

Leadfotó: Profimedia - Red Dot

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Sztárok
Murphy legidősebb fia néhány nappal ezelőtt kérte meg Lawrence lányának a kezét. Mondanunk sem kell, mindkét világsztár repes a boldogságtól.
Lifestyle
Az Oxford University Press által az év szavává emelt kifejezést inkább a fiatal generációk használják, de a jelentésével mindenki tisztában van.
Sztárok
Katalin hercegné személyes és nagyon érzelmes mondanivalót fogalmazott meg az idei karácsonyi hangversenye kapcsán, és még Harry hercegnek is üzent.
Sztárok
Vasárnap végre kiderült, kik azok a szerencsés énekesek, akik bekerültek a Megasztár hetedik évadának nagyszabású döntőjébe.
Utazás
A szél sokszor élénk lesz, a hőmérséklet a legmelegebb órákban jellemzően 2 és 7 Celsius-fok között alakul, a hét végén viszont ennél melegebb is lehet.
Lifestyle
Ha te is ezek közé a jegyek közé tartozol, használd ki a lehetőséget, és ne félj cselekedni, mert a csillagok most neked kedveznek!