Sztárok

Nagy hibát követett el élete első karácsonyán a királyi családdal Diana: Károly miatt került iszonyú kínos helyzetbe a hercegné

Diana 1981-ben karácsonyozott először a brit királyi családdal Sandringhamben, s bár minden adott volt a meghitt ünnepléshez, a hercegné számára mégsem alakultak túl felhőtlenül az események.

Az első karácsony

Lady Diana mindössze 21 éves volt, amikor 1981 nyarán hűséget fogadott az akkor még walesi hercegi címet viselő Károlynak. Néhány hónappal később az újdonsült hercegné immáron hivatalosan is részt vehetett az uralkodó család hagyományos karácsonyi összejövetelén, melyet minden évben a sandringhami birtokon rendeznek meg. Ilyenkor a szűk rokonság közösen fogyasztja el az ünnepi ebédet és vacsorát, valamint együtt vesznek részt a karácsonyi misén, de persze az ajándékozás, valamint a társasjátékozás sem marad ki a programok közül. Mindez nagyon kellemesen hangzik, a néhai walesi hercegné azonban korántsem így élte meg a történéseket; részletek a galériában!

Diana 1981-ben karácsonyozott először hivatalosan, Károly hitveseként a brit király királyi családdal – a herceg hibájából azonban a dolgok egyáltalán nem úgy alakultak, ahogyan arra az újdonsült feleség számított.
Kattints a további képekért!

Nagyszívű, pótolhatatlan, különleges embert veszített el a világ 1997. augusztus 31-én: ekkor érte halálos baleset az imádott Diana hercegnét, akinek megpróbáltatásokkal teli életét és valódi személyiségét azóta már több film is igyekezett méltósággal bemutatni.

Leadfotó: Terry Fincher/Princess Diana Archive/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Kourtney Kardashian nemrég azzal került a hírekbe, hogy elmondása alapján a saját anyateje fogyasztásával akadályozza meg, hogy lebetegedjen. Lássuk, mit mondanak a szakértők.
Lifestyle
Az egyik népszerű hazai gyógyfürdőnek jelenleg is van szaunaparkja, de az idén még megépítik Magyarország legnagyobb szaunaházát is.
Lifestyle
Sokan egy forintot sem tettek volna rá, hogy Jennifer Lopezt valaha egy sci-fi thrillerben fogják látni, de ez a nap is eljött. A Netflix új filmje hozza is a nézettséget.