Brady Corbet, az opusz rendezője köszönőbeszédében megemlítette: úgy érezte, senki nem lesz majd kíváncsi egy három és fél órás történelmi mozira, mely egy fiktív magyar építészről szól, a közönség és a szakma egyöntetű kíváncsisága és érdeklődése viszont a stábot igazolta. A direktor beszédében aláhúzta: rendkívül fontos, hogy támogassuk a filmkészítőket.
A film Oscar-díjas főszereplője, a részben magyar származású Adrien Brody beszédében arra tért ki, hogy A brutalistában alakított figura története azért is fontos számára, mert szüleinek és nagyszüleinek is hasonló életutat kellett bejárniuk. "Nagyon sokat köszönhetek nekik az áldozatos munkájukért, és bár nem tudom megfelelően szavakba önteni mindazokat a kihívásokat, amelyekkel szembesültek és amelyeket átéltek, és amelyen olyan sokan osztoznak, remélem, hogy ez a film egy kicsit felemel benneteket és nagyobb nyilvánosságot kap az, amin keresztülmentetek" - fogalmazott az 51 éves színész.
Fotó: youtube.com