Kritikus állapotban van Damu Roland: az orvosok jelenleg is az életéért küzdenek
Álhír vagy igazság?
November végén a színész eltűnt közösségi oldalairól, ismerősei sem tudták őt elérni, ezért az emberek nagyon aggódtak miatta – december elején Damu aztán mindenkit megnyugtatott azzal, hogy nemrég jött ki a kórházból, az orvosok pedig teljes ágynyugalmat rendeltek el számára. Éppen ezért mindenkit megdöbbentett a színész ismerősének egy kommentje, melyben leírta, hogy Damu, aki elvileg már jól érezte magát, jelenleg súlyos állapotban van és kórházban fekszik, méghozzá mélyaltatásban. Állapota tehát kritikus, az ismerős pedig mindenkit arra kért, hogy akinek egy kicsit is számít vagy számított Roland, esetleg szerette, kedvelte őt, mondjon egy imát érte, ezzel erőt küldve neki, ugyanis jelen helyzetben ez a legtöbb, amit az emberek tehetnek érte. Hogy pontosan mi történt a színésszel, azt senki sem tudja, de állítólag nem a koronavírusfertőzés okozta a bajt, legalábbis erről szóltak kezdetben a kommentek. Két órával ezelőtt azonban mégis megjelent egy olyan komment Damu közösségi oldalán, miszerint az egykori színész elkapta a koronavírust még azelőtt, hogy felvette volna a harmadik oltást, amit az állapota miatt nem tudtak neki beadni. „Az állapota folyamatosan romlott, mélyaltatásos lélegeztetés után jelenleg műtüdőre kötötték” – olvasható a Roland egyik bejegyzése alatti hozzászólásban, amit ide kattintva te is megtekinthetsz teljes terjedelmében.
Csuti teljesen elhanyagolta Kulcsár Edinát – A pár őszintén bevallotta, miért ment tönkre házasságuk
Kulcsár Edina férje magára vállalta azt, hogy házasságuk majdnem miatta ért véget.