Cher újabb plasztikai műtétet kért a 75. születésnapjára
Az énekes-színésznő képtelen leállni az operációkkal, amik lassan felismerhetetlenné torzítják az arcát.
Páratlan sikerek, zaklatott magánélet
Oscar, Emmy, Grammy és Golden Globe - ami létezik a műfajban, minden díjat bezsebelt már. A világhírű amerikai énekes-színésznő, Cher - vagyis polgári nevén Cherilyn Sarkisian LaPiere Bono Allman - cseroki-indián anyától és örmény apától származik. Minden idők egyik legsikeresebb női előadója, több mint 100 millió albumot adott el világszerte. A mély kontraalt hangtónusa, diszkóslágerei és az egyedi autotune énekeffektje méltán emelte a legnagyobbak közé. Ő az egyetlen Madonna mellett, akit kétszer is Európa vezető énekesének választottak. Cher az egyetlen előadó, akinek három turnéja is szerepel a 2000-es évek legsikeresebb koncertsorozatait felvonultató listán.
16 évesen elhagyta szülővárosát és Los Angeles-be költözött, hogy szerencsét próbáljon. A Chrystals nevű együttes háttérénekese lett, majd az egyik szólista hiányzása miatt nagy lehetősége nyílt a bizonyításra: beállhatott főénekesnek. Ez az esemény teljesen felforgatott mindent, felfigyelt a szakma tehetségére. A pályatársai mellett a férfiak is vonzónak találták az ambíciózus, fiatal énekesnőt. Egy kávézóban ismerkedett meg Sonny Bonóval, akivel nemcsak a szakmai, hanem a magánéletben is összefonódott a sorsuk: feleségül ment hozzá, de 11 év házasság után mégis különváltak.
Bár a diszkó nagyasszonya a zenei életben és a filmvásznon is sikert sikerre halmozott, feleségként és édesanyaként nem tudott mintaértékű lenni. Két apától, egy lánya és egy fia született, Chaz és Elijah Blue. Sosem ismerte el hivatalosan, de az egész családot meghatározta a drogfogyasztás: apja és lánya is kábítószerfüggőséggel élt együtt, ő maga pedig állandó dührohamokat kapott emiatt. Lánya 2009-ben nemátalakító műtéten esett át, ami nagyon meglepte a közönséget, csak úgy, mint a 2018 őszén napvilágot látott hír, hogy az énekesnő otthona valójában egy drogtanya, amit elleptek a rendőrök. A Malibuban található kastélyát megszállták az egyenruhások, és többféle kábítószert foglaltak le. A drogokat állítólag csak Donovan Ruiz, Cher asszisztense használta, az énekesnő tudta nélkül.
A botrányokat pedig csak tetézi, hogy a külsejét folyamatosan változtató kaméleonszerű díva már vonásaiban is bőven elszakadt a kaptafától és az utóbbi 20 évben gyakorlatilag új arcot szabadott magának. A következő fotókon érzékeltetjük a különbséget.
Cher átalakulása fotókon
Nehéz rájönni, ki a cserfes szőkeség, de nem lehetetlen.