Michael Fagan – a férfi, aki betört a királynő hálószobájába - Nemrég betörtek a királyi családhoz és nem ez volt az első alkalom, hogy veszélybe kerültek
Michael Fagan – a férfi, aki betört a királynő hálószobájába
Az egyik leghíresebb eset, amikor Michael Fagan besurrant a Buckingham-palotába 1982 júliusának elején és egy eresz segítségével bemászott az első emeletre. Fél órát bolyongott, miközben sajtot és kekszet majszolt. Miután megnézte a királyi portrékat, belépett a trónterembe és ivott egy kis bort, majd lelépett.
Néhány éjszaka múlva visszatért. Egy üveghamutartó darabjával 7 óra 15 perc körül betévedt a királynő hálószobájába. Erzsébet ébredés után megnyomta egy vészcsengőt, de a szobája előtt őrködő tiszt pont befejezte a műszakját. A lakáj, Paul Whybrew, aki akkor még csak 20 éves volt, kint sétáltatta a kutyákat, szobalánya pedig egy másik szobában takarított, így senki sem hallotta a hívást. Állítólag Fagan néhány percig beszélgetett Erzsébet királynővel, miközben az ágyán ült. Végül egy szobalány talált rájuk, és miközben megkínálták egy pohár itallal a betolakodót, sikerült időt nyerni, így végül elvihették a rendőrök.
1/5
Fotó: pinterest
Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
/
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -0:00
1x
Chapters
descriptions off, selected
captions and subtitles off, selected
This is a modal window.
Beginning of dialog window. Escape will cancel and close the window.