Sztárok

Kiderült, melyik hollywoodi szívtipró alakítja majd Kent, Margot Robbie Barbie-ja oldalán

Megfilmesítik Barbie és Ken történetét. Régóta tudni, hogy ki alakítja majd a női főszereplőt, most azonban végre arra is fény derült, hogy ki lesz Margot Robbie partnere. A készítők nem okoztak csalódást, egy igazi nagyágyút sikerült szerződtetniük a szépfiú szerepére.

Barbie és Ken a filmvásznon

Az egyik legnagyobb filmstúdió, a Warner Bros. viszi vászonra a Mattel ikonikus figurájának történetét. A produkció már azért is grandiózusnak mondható, mert régóta tudni már, hogy a cím- és főszereplő Barbie-t a szépséges Margot Robbie alakítja majd, míg a rendezői feladatot nem kisebb név, mint a színésznőként is ismert Greta Gerwig látja majd el, aki a forgatókönyvet a már szinte az állandó alkotótársaként emlegetett partnerével, Noah Baumbach-kal közösen írja meg.

A Barbie-val való játék növeli az önbizalmat, felébreszti a kíváncsiságot és fejleszti a kommunikációs készségeket a gyerekek önfelfedezési utazásának során. A márka több mint hatvan éves fennállása során Barbie végig arra sarkallta a legkisebbeket, hogy a hercegnőtől az elnökig terjedő skálán elhelyezkedő ambiciózus szerepekben képzeljék el magukat. Megtisztelő, hogy megkaptam ezt a szerepet és a producere lehetek a filmnek, ami meggyőződésem szerint rendkívül pozitív hatással lesz a gyerekekre és a közönségre világszerte” – nyilatkozta korábban Margot Robbie.

Barbie tökéletes castingja után már csak az volt a kérdés, hogy vajon ki bújik majd Ken bőrébe, most azonban kiderült, hogy erre a szerepre is megvan a tökéletes jelölt, aki a hírek szerint már le is szerződött a stúdióval. Könnyű lett volna egy élő Ken babát szerezni, de szerencsére ennél sokkal jobb döntést hoztak a készítők, és sikerült Hollywood egyik legjobb pasiját meggyőzniük.

Lapozz a folytatásért!

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Lifestyle
      Vannak hetek, amikor minden egy csapásra megváltozhat – három csillagjegy most pontosan ilyen időszak elé néz. Az univerzum fontos döntések elé állítja őket, melyek hosszú távon formálhatják életük...
      Lifestyle
      Ahogy a Z generáció egyre több tagja lép be a munkaerőpiacra, a fiatal munkavállalók megtanulják kihasználni a rendszert, hogy megszerezzék a kontrollt a munkakörnyezetük felett.
      Sztárok
      Bizonyára sok rajongó ült a tévéképernyők előtt szomorúan A Nagy Duett második élő show-jának végén, ugyanis egy olyan páros esett ki a zsűri és a nézők pontjai és szavazatai alapján, akiket bizony...
      Lifestyle
      Az Ikreket bajba sodorhatja egy ígéretesnek tűnő ajánlat. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      A TV2 sztárja egy Kiss Márk által tervezett ruhában tündökölt Till Attila mellett, és bizony azt kell mondjuk, lélegzetelállító volt benne.
      Lifestyle
      A Nyilas egy karnyújtásnyira van álmai megvalósításától. Heti horoszkóp.