A szakemberek szerint nem szabadna megenned a csirkének ezt a részét, pedig még az árrésstop-listán is rajta van

Attól még, hogy a szakemberek nem ajánlják a csirke ezen részének a fogyasztását, a magyarok többsége nagyon is szereti. Nem csoda, hogy az árrésstop-listán is szerepel.

Azonban ha így fogyasztod, akkor nem lehet probléma

Az elmúlt években az élelmiszerárak jelentős emelkedése komoly terhet rótt a magyar háztartásokra, ezért döntött úgy a kormány, hogy érkezik az árrésstop.

Az intézkedés célja az volt, hogy megakadályozza a kereskedők által alkalmazott túlzott árréseket, amelyek az élelmiszerárak drasztikus emelkedéséhez vezettek. Például egyes tejtermékek esetében az árrés elég komoly volt, ami jelentős terhet jelentett a vásárlók számára. Az árrésstop bevezetésével a kormány reméli, hogy csökkenti az inflációt és stabilizálja az árakat.

Az árrésstop harminc alapvető élelmiszer-kategóriára terjed ki, beleértve a tejtermékeket, húsokat, lisztet, cukrot, tojást és étolajat. Az érintett termékek esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a beszerzési ár 10 százalékát.

Az árrésstop jelenlegi tervek szerint 2025 május végéig van érvényben, de a kormány fenntartja a lehetőséget, hogy szükség esetén meghosszabbítsa az intézkedést, vagy esetleg még árstopot is bevezessen. Arról ugye már van bőven tapasztalata a vásárlóknak, valamint a kereskedőknek is.

A csirke egyes részei is felkerültek a árrésstop-listára, azonban a szakértők szerint van egy rész, amit nem igazán szabadna fogyasztani. Melyik ez, és miért annyira veszélyes, azt a galériánkban megmutatjuk!

Az árrésstop hatására különösen a tejtermékek ára csökkent jelentősen. A listán persze rengeteg húsféle is szerepel.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123RF – Illusztráció

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.