A férfiak elnyomása alól menekülnek: ilyen életük van valójában az arab hercegnőknek

Szaúd-Arábia legsötétebb oldala

Baszmah szaúdi hercegnő Latifához hasonlóan végezte: miután nyíltan bírálta hazája emberjogi visszaéléseit, és lányával együtt megpróbálta elhagyni Szaúd-Arábiát, házi őrizetbe zárták, lassan három éve pedig semmi hír nincs a monarchiát megalapító Abdulaziz ibn Szaúd unokájáról. Hiába tehát a vagyon vagy a származás, a nők sorsa gyakorlatilag egész életükben a bezártság, a világtól való elzártság, a szabad akarat teljes hiánya – márpedig ezeket a dolgokat pénzzel, ékszerekkel és vagyontárgyakkal lehetetlen pótolni. A hercegnők nem egy esetben megkapják a világ legdrágább autóit ajándékként, de sosem ülhetnek a kormány mögé, hiszen jogosítványuk nincs, ha pedig mégis, akkor sem használhatják a milliókba kerülő járgányt. Egyedül egyébként sem mehetnek sehova, testőrök nélkül a szobájukat sem hagyhatják el, így bár az egész világ az övék lehetne anyagi helyzetükből kifolyólag, mégsem láthatnak belőle semmit. A szunnita királyságban a szaúdi nők nem szállhatnak repülőre egyedül, nem dönthetnek házasságról vagy épp válásról, nem nyithatnak bankszámlát, nem vásárolhatnak ingatlant, de ezeken kívül rengeteg dolog tilos még számukra. Ha pedig bármelyiket is megszegik vagy megpróbálják, büntetésük akár az azonnali halál lehet, esetleg a nyilvános megkövezés, amit a férfiak gyakorlatilag bármilyen következmény nélkül megtehetnek a nőkkel, elítélni hazájuk ugyanis nem fogja őket. Hogy mikor lesz ennek vége? Azt nem tudni, de az biztos, hogy a szaúdi nőknek minden bizodalmuk Mohamed bin Szalman trónörökösben van, aki reformjaival olybá tűnik, hogy némi változást vinne Rijádba. Reméljük sikerrel.

Magyarország egyik kedvenc sztárpárja gondoskodott róla, hogy rajongóik számára még a szokásosnál is forróbb legyen a mostani hőhullám.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ránia és Letícia királyné gyakran tűnik fel hasonló stílusú ruhában – legyen szó elegáns gálavacsorákról, hivatalos eseményekről vagy hétköznapibb megjelenésekről –, emiatt pedig sokan úgy vélik,...
      Lifestyle
      A Ráknak fontos döntéseket kell hoznia a karrierjével kapcsolatban. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Árpa Attila nyert az idei InStyle Men of the Year gálán az Év Médiaszemélyisége kategóriában - a színész-műsorvezetővel és szerelmével a helyszínen készítettünk interjút.
      Sztárok
      Tegnap este az InStyle Men újra megrendezte exkluzív díjátadóját, a MEN of the Yeart. A gálaesten tíz kategóriában díjazták azokat a férfiakat, akik saját területükön kivételeset alkottak, akik...
      Egészség
      Sok helyen foglalkoznak az interneten, köztük a TikTok-on is azzal influenszerek, hogy mennyire káros, rágózól, vagy ha lenyeled a rágót. A szóbeszéd valóban igaz lehet, és legrosszabb esetben rákot...
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.