Váratlanul színpadra lépett Céline Dion: az énekesnő láttán mindenki ledöbbent – Fotókon a visszatérése

A párizsi olimpia óta először vállalt újra fellépést a súlyos betegséggel küzdő Céline Dion, káprázatos megjelenésével pedig mindenkit lenyűgözött.

Senki sem számított rá

Mint ismert, Céline Dion gyógyíthatatlan betegségben, az úgynevezett Stiff-Person-szindrómában szenved, amely egymillió emberből csupán egyet érint – a borzalmas fájdalmakkal járó merevgörcsök élete minden területére hatással vannak, és néha nehézségeket okoznak neki járás közben, emellett nem engedik, hogy úgy használja a hangját, ahogyan azt szeretné. Az idei évben debütált Ez vagyok én: Céline Dion című dokumentumfilmjében többek között betekintést enged abba, hogyan küzdött meg a ritka idegrendszeri kórral, a megindító alkotásban pedig az is bemutatásra kerül, pontosan milyen rohamot okoz mindez az énekesnőnek. A kanadai híresség az elmúlt időszakban kevesebbet szerepelt a nyilvánosság előtt, és fellépéseket sem igazán vállalt – legutóbb nyáron, a párizsi olimpia nyitóeseményének csúcspontjaként hallhattuk dalra fakadni. A rajongók nagy örömére a minap visszatért, méghozzá nem akármilyen megjelenéssel; galériánkban megmutatjuk, hogyan festett az 56 esztendős ikon!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az énekesnőnek felejthetetlen pillanatot okozott, hogy Céline Dion elment megnézni az előadását. Végül mind a ketten zokogásban törtek ki.

Leadfotó: Cindy Ord/Getty Images

Forrás: HELLO! Magazine

Oldalak

Lifestyle
Lángra lobbantak a közösségi fórumok a hazai nagyvárosok megváltozott utcaképe miatt, ahol a lakosok tapasztalatai szerint az 50 forintos visszaváltási rendszer bevezetése óta sokkal szembetűnőbbé...
Lifestyle
Nem minden alakul majd egyszerűen az előttünk álló napokban: három csillagjegy számára komolyabb kihívások érkezhetnek. Most türelemre, kitartásra és némi önuralomra is szükségük lehet, hogy...
Lifestyle
Mintha hosszú várakozás után végre megmozdulna körülöttük a világ: három csillagjegy számára izgalmas és örömteli fordulatokat tartogathat az előttünk álló hét. Olyan lehetőségek érkezhetnek, amelyek...
Fashion&Beauty
Egy 18. századi provence-i kastély mesébe illő díszletei között kötötte össze az életét Phoebe Dynevor és szerelme, Cameron Fuller. A Bridgerton sorozat Daphne-ját alakító színésznő egy igazán...
Lifestyle
Az Ikreknek ma megéri őszintének lennie - olvasd el napi horoszkópodat te is!
Sztárok
Gordon Ramsay ritkán mutatja meg romantikus oldalát, friss közös fotóin azonban egyértelműen látszik, mennyire odavan még mindig feleségéért.