Sztárok

Angelina Jolie azzal vádolja Brad Pittet, hogy fojtogatta közös gyermekeiket

Alkoholfüggőség, fékezetlen indulatok és egy szétszakadt család

Nem ez az első alkalom, hogy Jolie döbbenetes állításokkal rukkol elő a szóban forgó repülőút eseményeivel kapcsolatosan. Augusztusban mi is megírtuk, hogy a színésznő vádjai szerint Pitt botrányosan viselkedett a gépen, tettlegességig fajuló vitába bonyolódott fiukkal, Maddoxszal, Jolie-t pedig az utazás egy pontján a repülőgép hátuljába vitte, mindkét vállát megragadta, majd a következőt mondta neki: "Te b*szod szét ezt a családot!" Pitt ebben az időszakban súlyos alkoholfüggőséggel is küzdött.

A vádak bizonyos szempontból egyáltalán nem újkeletűek: Hollywoodban már régóta pletykálják, hogy az Oscar-díjas Pitt sokszor agresszíven lépett fel akkori feleségével, Jolie-val, valamint saját gyermekeivel szemben, dühkitörései pedig nem egyszer tettlegességig fajultak.

Amikor egy tavalyi interjú során megkérdezték Angelina Jolie-tól, hogy egykori házassága alatt féltette-e saját és gyermekei testi épségét, ezt válaszolta: "Igen, féltettem a családomat. Az egész családomat."

A Jockey Ewingot játszó színész szeptemberben lenne 91 éves - 2012-ben bekövetkezett halála sokkolta a világot, pedig Larry Hagman szép kort megélt: 81 évesen hunyta le örökre a szemét, és meglepő módon életének nem függősége miatt lett vége.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.