"Ami nekünk szép, az másoknak elérhetetlen" - Ezt üzente Hajdú Péter irigyienek

A Hajdú házaspár ismét az érdeklődés kereszttűzébe került, miután több újság, illetve online oldal luxustelelésükkel foglalkozott, melyről a tévés és felesége büszkén oszt meg szebbnél szebb fotókat. Míg egyesek örülnek a privát képeknek, addig sokan teljesen kiakadtak a luxus láttán és ócsárolni kezdték Mr. Frizbit. Utóbbi erre a Facebook oldalán reagált…

Komoly dilemma

„Vagyunk egy páran itt a Facebookon, akik úgy gondoljuk, hogy életünk különböző, örömteli, olykor kevésbé örömteli pillanatait boldogan osztjuk meg veletek. Posztolunk a számunkra fontos, kedves és szép pillanatokról. Bár, sokszor, ami nekünk szép vagy kedves, az másoknak elérhetetlen álom. Szomorú, de így van! Ezért néha komoly dilemma, hogy megtegyük-e. Vajon mi a jobb, megosztani ezeket a pillanatokat azokkal az emberekkel, akik kedvelnek és kíváncsiak ránk, még akkor is, ha tudjuk, hogy sokakban negatív indulatokat szülhet, vagy megtartani magunknak. Vajon tudunk-e annyi pozitív energiát adni posztjainkkal, hogy megérje vállalni a sok mocskolódást, amit azért kapunk, mert nekünk jobban megy vagy éppen sikerült eljutnunk oda, ahová másnak esetleg nem. Látva a többezres lájkok számát, eddig azt gondoltuk igen, viszont az egyik mai napilap cikke alapján érdemes újragondolnunk..."

"... Amíg egy újság folyamatosan mások zsebében nyúlkál és azt sugallja olvasóinak, hogy "ezek a rohadt celebek milliókért utaznak, míg mások éheznek", amíg az számukra a legfontosabb, hogy cikkükkel még nagyobb gyűlöletet generáljanak és térdüket csapkodva olvassák a cool gyalázkodásokat, addig szerintem szerencsésebb ezeket a pillanatokat megtartani és posztolni értelmetlen "cukiságokat", lerágott aforizmákat vagy fáradt szóvicceket!” - olvasható a tévés közösségi oldalán.

Jóakarói is akadnak

Hajdú Péternek azonban felesleges idegeskednie, hiszen többen támogatják, mint támadják, ami az ilyen és ezekhez hasonló hozzászólásokból azonnal kiderül: „Posztoljatok nyugodtan! A sok irigy meg füstölögjön magában!”; "Nekem tetszenek a posztok! Annál jobban motivál, hogy Én is eljussak oda".

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Sara Ferguson egy interjúban mesélte el, milyen szívszorító dolgot mondott neki volt férje édesanyja, II. Erzsébet, nem sokkal azelőtt, hogy távozott az élők sorából.
Sztárok
Amal és George Clooneyt a napokban franciaországi otthonuk közelében, Brignoles-ban kapták lencsevégre, a sztárügyvéd láttán pedig mindenkinek leesett az álla.
Egészség
Van egy olyan, csak a nők esetében jelentkező fájdalmas betegség, mely a szakemberek szerint összefüggésben áll a stroke nagyobb kockázatával is.
Egészség
A fahéjnak rengeteg jótékony hatása van, de most felhívták a figyelmet arra, hogy kiknek kell alaposan odafigyelnie rá, mennyit fogyasztanak belőle.
Lifestyle
A Skorpióra romantikus élmények várnak és minden eddiginél szorosabbá válhat a párjával a kapcsolata. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Utazás
Építési és Közlekedési Minisztérium lépése logikusnak tűnne, és több kézzelfogható előnye is lenne.