Akinek a Facebookot köszönhetjük
Ki az a Mark Zuckerberg, aki elindította a Facebook lavinát?
Az elmúlt években világszerte elharapódzott a Facebook mánia, és Magyarország sem kerülhette el a végzetét. A Facebook a mindennapi szókészlet részévé vált, csakúgy, mint a „lájkolás”, azaz a közösségi oldalon található információk iránti tetszés kinyilvánítása.
De ki is az az ember, aki az egész mögött áll?
Ki hozta létre ezt a forradalmian új weblapot, amely embermilliókat ültet a számítógépek elé nap mint nap? Pár hónapja a mozikba került a Közösségi háló című film, amely a Facebook kialakulásáról és a tulajdonjogaival kapcsolatos pereskedésekről szól. Ennek apropóján még aktuálisabbá és trendibbé vált Mark Zuckerberg neve. De ki is ő valójában?
Mark Zuckerberg 1984. május 14-én született New Yorkban, egy zsidó család gyermekeként. Már középiskolában elkezdett programozni, számítógépes játékokat fejlesztett. 2002-ben kezdte meg tanulmányait a Harvardon és ez volt az a hely, ahol a Facebook is megszületett. Az egész közösségi oldal pusztán egy „Harvardos-dolognak” indult, csak az óriási siker miatt terjesztették tovább a többi amerikai egyetemre, később kontinens-szerte, majd végül az egész világon.
Nehéz kezdet
Ahogy a nemrég mozikba került filmből megtudhatjuk, a kezdetek nem zökkenőmentesen zajlottak. A film plakátja találóan hirdeti: „Nem szerezhetsz 500 millió barátot néhány ellenség nélkül.” Hiszen Marknak egyből két pert is a nyakába akasztottak. Egyiket legjobb barátja, a másikat pedig Harvardos iskolatársai, a gazdag ikerpár, Cameron és Tyler Winklevoss indították ellene. A vita természetesen a Facebook tulajdonjogaival volt kapcsolatos és óriási pénzekről folytak a tárgyalások.
A világ egyik legfiatalabb milliárdosa
Mindkét eset egy bizonyos összeg kifizetésére kötelezte Zuckerberget, de még így sem volt ez számára akkora érvágás, hiszen 26 évesen ő a világ egyik legfiatalabb milliárdosa, vagyona közel 4 milliárd dollárra rúg.
Amellett, hogy Mark zseniális programozó, különben sem mindennapi figura. Az egyetemen többek között arról volt híres, hogy imádott hőskölteményeket szavalni, egyik kedvence volt az Íliász.
Mark Zuckerberg emellett nagy Star Wars fanatikus is. Olyannyira, hogy a filmklasszikust választotta saját Bar Mizvah-ja témájául. A zenét is nagyon szereti, kedvenc előadóiként többek között Shakirát, Jay-Z-t, Taylor Swiftet és a Green-day-t nevezte meg.
Akadnak ellenségei is
Ő a családban az egyetlen fiú, három lánytestvére van, akik stílusosan mind barátai a Facebookon.
Végezetül még egy érdekesség. A gimnáziumban vívni tanult, noha ennek a tudománynak később nem vette hasznát. Pedig az élete azóta bővelkedett rizikós szituációkban, egyszer egy benzinkútnál még fegyvert is szegeztek a fejének.
A Facebok alkotója viszont szerencsére megmenekült. Noha nem örvend osztatlan népszerűségnek, hiszen ott van az a néhány ellenség, akikre a Közösségi háló plakátja célozgat, Markot azért egész biztosan kárpótolja, hogy 500 millió barátja van, a bankszámláján pedig nem elhanyagolhatóan 4 milliárd dollárja…