Sztárok

„Aggasztó” II. Erzsébet királynő állapota – Már közvetlen hozzátartozóit is értesítették

A tény, hogy a Buckingham-palota közzétette a csütörtöki hivatalos nyilatkozatot, önmagában rendkívüli jelentőségű, mivel az udvar a legindokoltabb eseteken kívül szinte soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról.

Orvosi felügyelet alatt a brit uralkodó

Orvosi felügyelet alatt áll II. Erzsébet királynő, miután orvosai „aggasztónak” találták egészségi állapotát – közölte csütörtökön a Buckingham-palota. A 96 esztendős brit uralkodó szóvivője a rövid tájékoztatásban közölte azt is, hogy értesítették a királynő közvetlen hozzátartozóit a fejleményről. Az udvar illetékese hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az uralkodó jól érzi magát.

A királynő, aki több mint 70 éve, 1952 februárjában – édesapja, VI. György király halála után – lépett az Egyesült Királyság trónjára, jelenleg nyári rezidenciáján, a Londontól 800 kilométerre lévő skóciai Balmoral kastélyában tartózkodik. A Clarence House, Károly trónörökös londoni hivatala közölte, hogy a walesi herceg és felesége, Kamilla cornwalli hercegnő már megérkezett Balmoralba. Ugyancsak a skóciai rezidenciára indult Vilmos cambridge-i herceg, aki Károly herceg és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia, és aki édesapja után majdan szintén az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

II. Erzsébet királynő gyengélkedésének árulkodó jele volt ugyanakkor, hogy kedden Balmoralban bízta meg formálisan Liz Truss új miniszterelnököt a kormányalakítással, és ugyanitt fogadta el Boris Johnson volt miniszterelnök lemondását, jóllehet az utóbbi évtizedekben ez a ceremónia kormányváltások idején mindig a Buckingham-palotában zajlott. Az udvar akkori tájékoztatása szerint a királynő hónapok óta mozgásproblémákkal küszködik, és ezért született az a döntés, hogy nem utazik Londonba, hanem Balmoralban fogadja Johnsont és utódját. Az utóbbi hónapokban a királynő több jelentős hivatalos programját is törölték.

Ránija jordán királyné legidősebb lánya, Iman hercegnő megszólalásig hasonlít gyönyörű édesanyjára, sőt, első ránézésre lánytestvéreknek is gondolhatnánk őket.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Egészség
A fahéjnak rengeteg jótékony hatása van, de most felhívták a figyelmet arra, hogy kiknek kell alaposan odafigyelnie rá, mennyit fogyasztanak belőle.
Lifestyle
A Skorpióra romantikus élmények várnak és minden eddiginél szorosabbá válhat a párjával a kapcsolata. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Utazás
Építési és Közlekedési Minisztérium lépése logikusnak tűnne, és több kézzelfogható előnye is lenne.
Utazás
Az ünnepi időszak jellemzően drágább, de más téli dátummal már napi 22 ezer forintért foglalhatunk hétnapos hajóutat a Földközi-tengeren.
Sztárok
Sokan azt mondták, hogy hiába nem tér vissza Sárközi Ákos, adni fognak az 11-ik évadnak egy esélyt. Nos, már úgy néz ki tőlük is rengetegen elpártoltak a műsortól.
Lifestyle
Már tényleg itt a jövő, és közeledik egy olyan applikáció, amivel elkerülhetjük, hogy romlott tejet öntsünk a kávénkba, vagy akár véletlenül megvásároljuk a boltban.