Mindent a kávéról

A kávé szó hallatán különféle dolgok juthatnak eszünkbe. Valaki egy forró, gőzölgő italt lát lelki szemei előtt, valaki pedig egy egészségtelen löttyöt. Akkor most mi is az igazság?

A kávé a kávécserje termésének, a kávébabnak a feldolgozott magja, amiből a világon oly sokak által imádott fekete ital készül. A kávé legfőbb hatóanyaga egy alkaloid, amit mindnyájan ismerünk: a koffein. A koffeinről sok mindent mondanak, de a legelterjedtebb hiedelem, hogy káros az egészségre. Leginkább a vérnyomás növekedését, végtagok remegését  és az élénkítő hatás elmúltával bekövetkező drasztikus teljesítménycsökkenést írták számlájára.

A kocka azonban fordulni látszik, kiderült hogy a fekete ital korántsem fekete listás. Kutatások kimutatták, hogy a kávé csökkenti a vesekő kialakulásának kockázatát és a migrénes, valamint menstruációs fájdalmakat, sőt serkenti az agyi vérkeringést, aminek köszönhetően az Alzheimer kór kialakulásának esélye is csökken. Nem elhanyagolható tény az a tudományos kísérlet sem, aminek során UV sugárzással bőrrákot idéztek elő egereken. Azoknak az állatoknak, akiket koffeinnel kezeltek sokkal kevesebb daganata lett, mint a terápiában nem részesült társaiknak. Ennek az oka, hogy a koffein, mintha csak tudná mit kell tenni, válogat. A rákos sejtek nagy részét megöli, míg az egészségesekben nem tesz kárt. Az eredmény tehát az lett, hogy a sokak által támadott koffein bizony valószínűleg csökkenti néhány rákfajta kialakulásának kockázatát (vastagbél- és bőrrák) és visszatartja a tumort a növekedéstől.

De mint tudjuk a jóból is megárt a sok és ez most is igaz. Igyekezzünk nem túlzásba vinni a kávé fogyasztást, ugyanis napi két-három csészénél több már tényleg nem jótékony hatású. Ha mégsem bírunk lemondani róla, akkor helyettesítsük koffeinmentes változatával. Igaz, ez nem tart ébren minket, de ugyanannyi antioxidáns található benne, mint az eredeti változatban. Az antioxidánsokra szüksége van szervezetünkre és felmérés szerint az amerikaiak többsége inkább kávé formájában viszi be, mintsem gyümölcsöt és zöldséget fogyasztva.

Végül pedig itt van néhány kávéfajta, hogy ne értetlenül álljunk a kínálat előtt:

Eszpresszó - 25-30 ml sötét, sűrű kávé. Ha ragaszkodunk az eredeti, igazi olasz eszpresszóhoz, akkor tetejét vörösesbarna habbal tarkítsuk. Azok akik a reggel nyúzottak táborába tartoznak és nem érik be egy adaggal, a legjobb ha rögtön egy Doppióval indítják a napot. Ez két adag eszpresszót jelent egy csészében.

Cappuccino - erre a fajtára a hármas egység szabály érvényes. Egyharmad eszpresszó, egyharmad habosított tej és egyharmad tejhab szükséges a tökéletes harmóniához.

Mocha - ha mochát szeretnénk inni, akkor eszpresszónkhoz adagoljunk körülbelül 45-50 ml csoki szirupot (de kakaóval is helyettesíthetjük). Ezt az ínyencséget a tetejére kerülő tejszínhab koronázza meg.

Machiatto - a szó olaszul azt jelenti, foltos. Ez az elnevezés valószínűleg onnan ered, hogy ezt a fajta sötét eszpresszót egy kis tejhab pamacs díszíti a tetején.

Latte Machiatto - 2,5 dl langyos-meleg habosított tejet adva eszpresszónkhoz finom latte machiattot kapunk. A finom italra egy kis tejhab koronázza.

Cafe Latte - egyharmad eszpresszó és kétharmad gőzölt tej csodálatos elegye vastag tejhabbal a tetején.

Melange - keverjük össze a kávét tejjel és tejszínnel és máris kéz az ínycsiklandó melange! Vigyázat, a tetejére ne tegyünk tejszínt, hiszen azt már előzetesen belekevertük az italba.

Americano
- ez a kávé fajta azoknak kedvez, akik túl erősnek tartják az eszpresszót. Csak egy kis forró vizet keverünk az erős, hagyományos változathoz és már kész is!

Jeges Kávé - az elszánt kávé kedvelőknek még a forró, nyári napokon sem kell nélkülözniük imádott italuk. Ennek itthon elterjedt változata inkább desszerthez hasonlatos, lényegében kávés vaníliafagyi. A másik változata, a Fredo pedig nem más, mint egy kis tört jégre öntött eszpresszó.
 

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Bejelentette visszavonulását Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok. A rajongók érzelmesen búcsúztak az úszótól, de fel voltak rá készülve, hogy eljön ez a pillanat.
Lifestyle
Ahogy a kutyák példát mutatnak a feltétel nélküli szeretetben, úgy taníthatnak meg minket arra is, hogyan legyünk jobb társak az élet minden területén.
Lifestyle
Két varázslatos, empatikus jegyről van szó, akik szinte magnetikusan vonzzák a nárcisztikus személyiségeket.
Lifestyle
Zendaya megosztotta rajongóival kedvenc salátareceptjét, ami kiváló választás lehet a rohanós napokra, ráadásul bár nagyon laktató ás tápanyagdús, egy dekát sem fogsz hízni tőle!
Lifestyle
Alaposan belerázódott a palackvisszaváltásba Magyarország is, és kezdenek kialakulni az úgynevezett MOHU-trendek.
Egészség
Sejted, hogy melyik az az ital, amivel megelőzheted az egyik leggyakoribb rákos megbetegedés kialakulását, és melyik az, ami növeli ennek az esélyét? Nos, egy tanulmányból most végre kiderült a...