Joghurtos parfé

A nyári forróságban sokszor olyan édességekre vágyunk, amelyek egyszerre könnyűek, és hidegek. Ilyen például a rétegesen egymásra pakolt joghurt gyümölccsel és müzlivel vagy babapiskótával, aminek már a látványától a nyál is összecsordul a szánkban.

Hozzávalók 1 főre

  • Tetszik az oldal?
    Nyomj itt egy nagy
    Tetszik-et és gyere
    máskor is!
    babapiskóta vagy teljes kiőrlésű müzli
  • 2 pohár natúr joghurt
  • tetszőlegesen választott gyümölcs
  • porcukor

Elkészítés

Azt az ínycsiklandó finomságot akár perc alatt elkészíthetjük. Elsőként vegyünk elő egy átlátszó, nagyobb poharat vagy egy kisebb tálat, hiszen így nemcsak isteni, de igazán mutatós is lesz ez a könnyű édesség. Elsőként rakjuk a pohár vagy tál aljába a apró darabokra tördelt babapiskótát, vagy a müzlit úgy, hogy elfedje az alját. Majd saját ízlésünk szerint keverjük össze a natúr joghurtokat porcukorral úgy, hogy az ne legyen túl édes. Közben nyugodtan megkóstolhatjuk, hogy mindenképpen a mi ízlésünknek megfelelően legyen ízesítve. Majd ebből az öntetből borítsunk annyit a pohárba, hogy elfedje a babapiskótákat vagy a müzlit.

Ha ezzel megvagyunk akkor daraboljuk fel a választott gyümölcsöt és szórjunk bele annyit, hogy az teljes mértékben fedje az alatta lévő rétegeket. Majd erre ismét borítsunk egy kevés joghurtot, utána addig folytassuk a rétegezést a babapiskótával, a joghurttal és a gyümölccsel, míg a pohár vagy tál, meg nem telik. A tetejére mindenképpen érdemes egy kevés joghurtot önteni, hogy az megfelelően átitassa az alatta lévő rétegeket. Majd tegyük be a hűtőbe három-négy órára, hogy a babapiskóta megpuhuljon.

A legjobb, ha reggel gyorsan elkészítjük ezt az ízletes édességet, hogy elég ideje legyen lehűlni és a joghurtnak átitatnia a babapiskótát, hogy majd hazaérve a munkából már fogyaszthatjuk is.

Kóstold meg az egyszerűen elkészíthető csokis fagyit!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
      Sztárok
      Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...