Recept

Citromos-spárgás linguine

Nyáron igen jól tud esni egy tál tésztaétel. Sokan csak kikapják a félkész tésztát a spájzból és pár perc alatt készre főzik. Azonban ez most egy olyan recept, ahol mindenkinek saját magának kell elkészítenie az alapot. A végeredmény magáért beszél.

Hozzávalók

  • Tetszik az oldal?
    Nyomj itt egy nagy
    Tetszik-et és gyere
    máskor is!
    50 dkg tésztaliszt
  • 3 db tojás
  • 3 db citrom
  • 70 dkg zöld spárga
  • 3 evőkanál margarin
  • 10 dkg reszelt ementáli sajt
  • 1 dl tejszín
  • friss aprított bazsalikom
  • fűszerek: bors, só

Elkészítés

A lisztet, tojást és egy csipet sót összekeverünk, majd 15-30 percig letakarva hagyjuk, hogy megkeljen. Utána vegyük ki, és egy lisztezett deszkán vágjuk öt felé. A levágott darabokat nyújtsuk laposra, majd vagdossuk egyenlő részekre. Ha megvagyunk, tegyük bele őket a forrásban lévő enyhén sós vízbe, és hagyjuk főni körülbelül három percig. A spárga zsenge részét vágjuk három egyenlő részre, majd forró gőz felett pároljuk puhára. Közben vegyünk elő egy serpenyőt, amiben olvasszuk fel a margarint. A vajba dobáljuk bele a citromok héjait, és a levét pedig facsarjuk rá, majd öntsük fel tejszínnel. Fontos, hogy a mártást tartsuk állandóan melegen. A megfőtt tésztát tegyük bele a mártásba úgy, hogy 1 dl főzővizet is öntünk hozzá. Tegyük rá a tésztára a spárgát, és a reszelt sajtot is. Forgassuk őket össze, és már kész is a citromos-spárgás linguine.

Kóstold meg a házilag elkészített pestot is!

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Recept
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...
      Sztárok
      A közönség a Hunyadi minden egyes történelmi szereplőjéhez egy színész arcát társítja, de vajon hogyan nézhettek ki e valóban létezett személyek a középkorban? A választ a mesterséges intelligencia...
      Sztárok
      Március végén szexuális zaklatási vádak miatt állt bíróság elé a 76 éves Gérard Depardieu, aki a vádlottak padján egy meglepő, az ügyhöz azonban kevéssé kapcsolódó bejelentéssel borzolta a kedélyeket...