Recept

Barackos-rozmaringos csirkemell

Általában a húsokkal tökéletesen harmonizálnak a gyümölcsök. Most sincs kivétel, hiszen a barackos csirkemell évek óta közkedvelt húsétel. Ezúttal viszont kicsit másképp mutatjuk be a szokásosnál.

Hozzávalók

Video Ezért nem szabad télen teljesen lehúzni a redőnyt éjszakára
  • Tetszik az oldal?
    Nyomj itt egy nagy
    Tetszik-et és gyere
    máskor is!
    60 dkg csirkemellfilé
  • 2 fej vöröshagyma
  • 3 db őszibarack
  • 1 ág rozmaring
  • olaj
  • 1 db narancs leve
  • 1 dl húsleves (kockából)
  • 1 evőkanál étkezési keményítő
  • bors

Elkészítés

A húst mossuk meg, majd vágjuk érmékre, és ízesítsük sóval, borssal. A hagymát pucoljuk meg, és vágjuk cikkekre. Utána a barackokat vágjuk félbe, magozzuk ki, és vágjuk gerezdekre. Ezután a barackgerezdeket egy serpenyőben enyhén pirítsuk meg. Egy másik serpenyőben pedig forrósítsunk fel némi olajat, és tegyük bele a húsokat és a rozmaringot pirulni. Később adjuk hozzá a hagymát, és hagyjuk még 5 percig pirulni. Ha minden megpirult, öntsük hozzá a narancslevet és a levest is, ízesítsük sóval, borssal, majd forraljuk fel. Forralás után vegyük ki a húsokat, a rozmaringot dobjuk ki, és a visszamaradt lébe szórjuk bele a keményítőt, dobáljuk bele a barackokat, végül forraljuk össze. A húsra öntve tálaljuk rizskörettel.

Ha maradt még egy kis barackunk, készítsünk belőle jammet!

Fotó: tishboyle.blogspot.com

Oldalak

Recept
Sztárok
Az 58 éves Stohl András most épp a TV2 párkereső reality-jében szerepel, és bár a produkcióban a szerelmet hajszoló agglegényként láthatjuk, nem szabad elfeledkeznünk, hogy a Jászai Mari-díjas...
Lifestyle
Az idei téli szezonban különösen nagy megterhelés éri a fűtési rendszereket, mely megannyi hátrányos következménnyel is járhat.
Sztárok
Bodrogi Gyula és a nemrég elhunyt Voith Ági hosszú éveken keresztül éltek házasságban - igaz, később szakítottak egymással, s más partnerek oldalán kezdték újra az életüket, barátságuk később is...
Utazás
Az utóbbi napokban ismét havazott Magyarországon, ugyanakkor nem ez a legkellemetlenebb meglepetés, amit az esztendő második hónapja tartogat számunkra.
Lifestyle
Évek óta próbálkozol, számolsz, lemondasz, újrakezdesz, mégis makacsul maradnak azok a plusz kilók? Lehet, hogy nem többet kellene tenned, hanem kevesebbet változtatnod.
Home&Design
Amikor Victoria Beckham neve felmerül, mostanában gyakrabban hallani családi feszültségekről, mint divatról vagy dizájnról. Pedig van valami, amihez még mindig ösztönösen és hibátlan érzékkel nyúl:...