Tönkreteheti a párkapcsolatotokat ez a lefekvés előtti szokás - nem árt odafigyelni rá

Az ágyunk szent hely. Egy hely, ahol alszunk, ahol kipihenhetjük a fárasztó hétköznapokat és ahol a hétvégék nagy részét henyéléssel tölthetjük. Nem szabadna olyan helynek lennie, ahol te és a párod figyelmen kívül hagyjátok egymást, ugyanis bizonyos rossz szokások tönkretehetik a párkapcsolatotokat.

Párhuzamos görgetés

A szakértők szerint ha úgynevezett "párhuzamos görgetésben" vagytok, az komoly problémát okozhat a kapcsolatotokban. A "párhuzamos görgetés" egy kifejezés, ami azt jelenti, hogy a pároddal egy időben, egymás mellett telefonoztok és teljesen figyelmen kívül hagyjátok a másikat. Bár teljesen érthető, hogy a nap végén ki kell kapcsolódni, de ez a szokás teljesen megölheti a kettőtök közti intimitást.

Kattints a galériára, ahol a szakértők elárulják, hogy az esti telefonozás miként teheti tönkre még az egyébként harmonikus párkapcsolatotokat is:

A Baylor Egyetem 2017-es tanulmányában, 143 romantikus kapcsolatban lévő embert vizsgáltak, amelyben a résztvevők 70%-a azt mondta, hogy a mobiltelefon használata "gyakran", "nagyon gyakran" vagy "állandóan" zavarják a partnerükkel való kommunikációban. Tracy Ross, a New York-i pár- és családterapeuta azt mondta, hogy nehéz olyan párt találni, aki ne tekintené a telefonját nem kívánatos harmadik félnek a kapcsolatában.
Kattints a további képekért!

Lead kép: 123rf, forrás: Huffpost

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.