Sportol a gyereked? Szilágyi Áron felkészítője mondta el, mi az a határ, amit nem szabad átlépni

Ha kiderül, hogy egy gyerek tehetséges, akkor az tényleg felboríthat mindent. Szilágyi Áron mentális felkészítője elárult néhány titkot, hogy mire kell ilyenkor figyelni.

A sport iránti szenvedélynek is akadhat egy határa

Szilágyi Áront gyakorlatilag már élő legendaként tartjuk számon. A háromszoros olimpiai, háromszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok magyar kardvívó, most is szerzett azért egy ezüstérmet a kardválogatottal.

Áron csapattársa, Szatmári András azt mondta, reméli, hogy Szilágyi Áron folytatja pályafutását, és ott lesz a következő, Los Angeles-i ötkarikás játékokon.

Nehéz belegondolni egy átlagembernek, hogy egy sportoló mennyi energiát tesz bele egy ilyen olimpiai felkészülésbe. Szilágyi Áron mentális felkészítője, Faludi Viktória mondta el az Éva magazinnak, hogy mire kell készülniük azoknak a szülőknek, akiknek esetleg tehetséges a gyermekük valamilyen sportban. A galériánkban megmutatjuk, milyen határt nem szabad átlépni.

Szilágyi Áronon már feltörekvő fiatalként is látszódott, hogy mennyire tehetséges. 2006-ban, a Poznańban megrendezett junior Európa-bajnokságon aranyérmes lett.
Kattints a további képekért!

Szilágyi Áronnak is oroszlánrésze volt abban, hogy a magyar férfi kardvívó-válogatott ezüstérmet tudott nyerni a párizsi olimpián. A vívó mögött azonban ott áll a felesége, aki mindenben segíti.

Leadfotó: MTI Fotó - Illyés Tibor

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Fashion&Beauty
Rajongsz a divatért? Ismerd meg, milyen új stílust hoztak be a divat legnagyobbjai a 2024-es Koppenhágai Divathéten!
Lifestyle
A Bakok ma nagyon figyeljen oda, mert csalás vagy átverés áldozatává válhat. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Október 9-én megnyitotta az Inspiráló Nők Díj szavazóoldalát a Femcafe.hu. A piac meghatározó női portálja hagyományt teremtve, immár hatodik alkalommal díjazza azokat a női teljesítményeket, amik...