Lifestyle

Sietnie kell a boltokba annak, aki még élne a kormány által biztosított SZÉP-kártya akcióval: eddig tudod felhasználni az élelmiszer-üzletekben

Lassan el kell indulnod a szupermarketbe, ha még fel szeretnéd használni a SZÉP-kártyádat élelmiszer vásárláshoz.

Kitolták a határidőt

A kormány február 1-én rendelte el, hogy a SZÉP-kártya tulajdonosok bolti élelmiszer vásárlására is felhasználhatják kártyájukat. Először csak május végéig tervezték az akciót, azonban később meghosszabbították július 1-ig, így tehát ennek a lehetőségnek holnaptól vége van. Természetesen megtörténhet, hogy a döntéshozók az utolsó pillanatban még tolnak a dátumon, de egyelőre úgy fest, holnaptól nem vehetünk bolti élelmiszert a kártyánkkal.

Sietnie kell tehát annak, aki még egy utolsó bevásárlást beütemezett a SZÉP-kártyával. Fontos tudni, hogy az akció szempontjából nem számít, kinek milyen kártyája van, de az sem szempont, melyik zsebben van a pénz, bármelyikből lehet vásárolni boltban élelmiszert. Ez is egy kormánydöntésnek köszönhető, mikor lehetővé tették a zsebek közti átjárást.

Arra sem kell figyelni nagyon, hogy hol lehet így fizetni, mert nagyjából az összes nagy élelmiszerlánc lehetővé tette vásárlóinak a SZÉP-kártyás fizetést. Július 1-e után már csak a melegétel kategóriába eső termékeket fizethetjük majd ezzel a kártyával.

Érdemes tehát éberen figyelni péntek éjfélig, hogy megjelenik-e egy kormányrendelet az akció meghosszabbításáról.

Forrás: Bank360 Fotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.
Home&Design
Az üres sarkok kitöltése lehetőséget ad arra, hogy kreativitásodat kibontakoztasd, és egyedi hangulatot teremts az otthonodba.