Lifestyle

Kemény szabályt hozott a menyasszony az esküvőjére: hihetetlen, milyen tiltást vezetett be a nő

Egy esküvő megszervezését képtelenség bizonyos szabályok nélkül véghezvinni, ennek a menyasszonynak azonban igencsak megszaladt a fantáziája.

Szabályok

Ha már a menyasszony egyik koszorúslánya is visszalép, és inkább lemondja az egészet, mint hogy ilyen feltételeket elfogadjon, akkor bizony tényleg nagy lehet a baj. Márpedig pontosan ez történt a TWN.hu híre szerint. Sőt, a lány a neten teregette ki barátnője elképzelését, milyen szabályoknak kell megfelelnie annak, aki részt akar venni az esküvőjén. "Az is kiderült, hogy a két nő még a főiskoláról ismeri egymást, így természetes volt, hogy eljönnek az esküvőre" - írja a lap. A lagzit 2024 áprilisában tartják majd, de már eddig is rengeteg szervezéssel és teherrel járt ez számukra. A menyasszony végül olyan durva listát írt össze és olyan durva szabályokról döntött, hogy ez a lány vissza is lépett. Barna hajú lány például már nem is mehet. De ez nem minden. A további részleteket a galériánkban találod!

Az esküvőre vonatkozó szabályokat az egyik koszorúslány osztotta meg a Redditen. Döbbenten figyeli a net: 1. Nincs látható tetoválás. Ezeket el kell távolítani, vagy sminkkel el kell fedni. Nem megengedett a kabát vagy a hosszú ujjú kabát, ami eltakarja őket. 2. Teljes hajkorona. Ha a hajviselet nem elfogadható a menyasszony számára, parókát kell viselni.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.