Sohasem tudnánk utánozni őket! Döbbenetes mire képesek ezek a lányok a testükkel!

Három bukfenc után a levegőben, lábfejjel elkapni egy karikát? Állóspárgában stabilan forogni, labdát gurítani a testen, miközben kézzel egyszer sem érünk hozzá? Ezek, a laikus ember számára elképzelhetetlen mozdulatok a ritmikus gimnasztikázó tornászok mindennapi edzésének részét képzik. (x)

Értük is izgulhatunk majd

A május 19-21 között Budapesten megrendezendő RG Európa-bajnokság felnőtt magyar versenyzőit, Kis Alexandrát, Pigniczki Fannit és Váray Mírát kérdeztük az alábbi, gifekkel animált trükkös mozdulatokról és a kivitelezés nehézségéről.

Nagyjából mennyi időbe telik, míg az ember meg tud csinálni egy ilyen mozdulatsort?

Pigniczki Fanni: Véleményem szerint ez egy viszonylag könnyen kigyakorolható mozdulat, de valóban kell hozzá egy adottság, amivel a tornász képes a labdát a lábfejével (RG nyelvben pipával) stabilan tartani. Ezen kívül rá kell érezni a két láb közötti átadás technikájára. Miután ez meg volt, onnan már csak gyakorlás kérdése, hogy milyen valószínűséggel sikerül a gyakorlatot végrehajtani.

Váray Míra: Ez egy úgynevezett mesteri elem. A labda lábfejbe való befogására nem mindenki képes, így ehhez külön adottság kell. Ez a gyors és viszonylag egyszerű mesterik közé tartozik, többen is csinálnak hasonlót különböző fordulatokkal kombinálva.

Itt most éppen milyen mozdulatsort láthatunk? Elég nehéznek tűnik...

Kis Alexandra: Ezt a mozdulatsort RG-s nyelven rizikónak hívják, nagyon nehéz és rengeteget kell gyakorolni, mire biztonsággal meg lehet csinálni. Ritkán szerepel ilyen a gyakorlatokban, mert tényleg nagyon extra. Itt leginkább arra kell figyelni, hogy a dobás nagyon pontos, a bukfencek pedig elég gyorsak legyenek, mert hanyatt fekvésben nem lehet javítani. Az elkapás része ezek után már csak "hab a tortán". Csak igazán sok gyakorlással kivitelezhető.

Pigniczki Fanni: Ez a rizikó Alina Maksymenko, ukrán tornász védjegye. Ennyi fordulattal nagyon kevesen tudják megcsinálni. Nagyon gyorsnak kell lenni miután feldobta a karikát, hogy legyen elég ideje felkészülni az elkapásra. A kigyakorlása, még kevesebb bukfenccel is több hónapot vesz igénybe. Ezt elsőkézből mondom, mert én is gyakoroltam egy ideig, de mivel nem ér annyi pontot, mint amennyire nehéz megcsinálni, ezért végül nem került be a gyakorlatomba.

Úgy tűnik, minden egyes mozdulatnak tűpontosnak kell lennie ahhoz, hogy jól pontozzák a bírák. Itt például mire kell figyelni a leginkább?

Váray Míra: Ez egy testtechnikai elem, azon belül is egy ugrás. Ahhoz, hogy a tornász át tudjon haladni a karikán, a lábnyitásnak és a hajlásnak egyszerre kell történnie, és mélyre kell hajolni.

Kis Alexandra: Ez egy karika áthaladás ugrással, egy ideig az én gyakorlatomban is benne volt. Ennél a mozdulatsornál szintén figyelni kell a dobásra, de főleg az ugrásra, mivel arra kapjuk a több pontot. E kettő koordinációja eredményezi a látványos elemet. A dinamika és a pontosság a két kulcspont.

Szurkolj velünk te is!

Ilyen és ezekhez hasonló lélegzetelállító gyakorlatokat láthat majd a hazai közönség május 19-21 között a budapesti ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon. A versenyt 18 év után újra Budapesten rendezik meg, a Papp László Budapest Sportarénában, ahol junior és felnőtt kategóriákban is szoríthatunk a magyar sportolókért.

További információk és jegyvásárlás itt!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...
Lifestyle
Szakmai területen pozitív fordulatra számíthat a Bika. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gmail címe szinte már mindenkinek van Magyarországon. A Google ügyel is általában a fejlesztésekre, de ez valahogy elkerülte a figyelmüket.
Sztárok
És amellett sem lehet szó nélkül elmenni, mennyire hasonlít gyönyörű édesanyjára.
Christmas
Szeretnéd tudni, mit tartogat számodra az idei karácsony? Most könnyedén kiderítheted! Csak pillants a képre, és az első három szó, amit észreveszel, megmutatja, mire számíthatsz az ünnepi időszakban...
Egészség
A C-vitamin szedése nagyon fontos a téli hónapokban, viszont ennél is meg kell húznunk a határt, különben kellemetlen panaszokba futhatunk bele.