Hatalmas érdeklődéssel és adományrekorddal zárult a Richter Egészségváros prevenciós programsorozat 2023-ban
Hatalmas érdeklődéssel és adományrekorddal zárult a Richter Egészségváros idei országjáró prevenciós programsorozata. A Richter Gedeon Nyrt. alapadománya minden állomáson 3.500.000 forintról indult, amelyet a résztvevők az ingyenes egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon, előadásokon való részvételükkel tovább gyarapíthattak. A lakossági összefogásoknak köszönhetően idén több mint 105 millió forint adományt adott át a hazai gyógyszergyártó vállalat a programban részt vevő egészségügyi intézmények számára.
Jelentős mértékű támogatás a hazai egészségügynek
A Richter Gedeon Nyrt. prevenciós programsorozatának eddigi 100 állomásán már közel 222 ezren vettek részt, és több mint 230 ezer szűrést végeztek el az eseményeken résztvevő szakemberek. A lakosok aktivitásának köszönhetően az elmúlt 14 év alatt összesen több mint 614 millió forint adomány gyűlt össze a támogatott intézmények javára, ami jelentős mértékű támogatást jelent a hazai egészségügyi ellátórendszer fejlesztését illetően.
A Richter Egészségváros program egyik legnagyobb előnye, hogy egy helyen és időben számos fontos szűrővizsgálaton vehetnek részt az érdeklődők, ráadásul nemcsak lakhelyükhöz közel, de ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül is.
A 100. Egészségváros alkalmával az adományrekord is megdőlt
A tavaszi szezon során a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház számára 7.983.000 forint, a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórháznak 13.786.500 forint, az SZTE-Szegedi-Tudományegyetem Szent-Györgyi-Albert Klinikai Központ számára 15.214.000 forint, míg a Mátészalkai Kórház részére 19.018.000 forint gyűlt össze a résztvevők aktivitásainak köszönhetően. Az adománypontgyűjtés szeptemberben is folytatódott. A 2023-as őszi évadban a Bajai Szent Rókus Kórház számára 12.848.500 forint, a Budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet számára 13.625.000 forint, a Veresegyházi Misszió Egészségügyi Központ számára pedig 23.372.500 forint adomány gyűlt össze, így a jubileumi 100. Egészségváros alkalmával az adományrekord is megdőlt október 7-én a veresegyházi Kálvin téren.
A saját egészségügyi állapotuk megismerésén túl a lakosok részvételükkel idén olyan adománycélok megvalósításához járulhattak hozzá, mint egy elektrokoagulátor készülék, egy speciális szívultrahangfej, egy ultrahang készülék beszerzése, továbbá a poszt-COVID ellátás korszerűsítését, orvostechnikai eszközbeszerzést és orvostechnológiai fejlesztést, valamint a betegellátás színvonalának javítását is elősegíthették aktivitásukkal az idei Egészségvárosok résztvevői.
Sokszínű előadások
A szűrések és tanácsadások mellett a résztvevő egészségügyi intézmények szakemberei sokszínű előadásokkal is várták a helyszínre látogatókat. Olyan témákat boncolgattak, melyek hasznos információval szolgálnak az egészségtudatos mindennapokhoz és a preventív szemlélet kialakításához. Szó volt többek között a csontritkulás megelőzéséről és kezeléséről, a memória működéséről, a lelki egészség fontosságáról, valamint a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséről, kezeléséről is.
Az Egészségváros védnökei idén is izgalmas előadásokkal várták a rendezvényre látogatókat. A Richter a Nőkért sátorban Szily Nóra, Jaksity Kata, Béres Alexandra és Molnár Andi életmód tanácsait hallgathatták meg a résztvevők. Az Agora előadósátorban Radványi Dorottya és Kertész Éva vezette az egészségügyi beszélgetéseket, míg Katus Attila jóvoltából aerobik órán vehettek részt a helyszínekre látogatók. Rudolf Péterrel, a Richter Gedeon életét bemutató Nem tűntem el című film főszereplőjével Budapesten egy közönségtalálkozón, Veresegyházon pedig egy jubileumi kerekasztal-beszélgetés keretein belül találkozhattak az érdeklődők.
Virtuális adománypont-gyűjtéssel is sokan támogatták az egészségügyi intézményeket
A Richter Egészségváros hivatalos Facebook eseményeiben is számos előadást követhettek élőben az érdeklődők. Az online aktivitás ugyanúgy értékes forintokat ért, mint a személyes részvétel. Az élő, online közvetítésekhez fűzött hozzászólásokkal, megosztásokkal és kedvelésekkel az érdeklődők összesen 5.632.500 forintot gyűjtöttek az egészségügyi intézményeknek.
Az élő közvetítéssel sugárzott előadások a Richter Egészségváros hivatalos Facebook oldalán továbbra is elérhetőek, így a közvetítések során elhangzott hasznos és hiteles információk hosszú távon is segítséget nyújthatnak a lakosok számára egészségük megőrzésében.
A betegségek időben történő diagnosztizálása életeket menthet
Bár egyre többet hallani az egészségtudatosság és a megelőzés fontosságáról, a szűréseken való részvétel még mindig messze elmarad az elvárttól. Az egészség, mint érték általában csak betegség esetén kerül előtérbe, illetve a szűrésekre, állapotfelmérésre is legtöbbször már csak akkor kerül sor, ha valamilyen egészségügyi probléma merült fel. Pedig az egészségtudatosság és a rendszeres szűrővizsgálatokon való részvétel hozzájárul az egészségben eltöltött évek számának növekedéséhez. A betegségek időben történő diagnosztizálása életeket menthet.
A prevenciós szemlélet kialakítása azonban egy hosszú távú edukációs folyamat, amely a Richter Egészségváros célkitűzése között szerepel a kezdetek óta. A rendezvénysorozat tizennégy éve alatt az ország minden régiójába eljutott, de ismertségének és hiánypótló szerepvállalásának köszönhetően még mindig nagyon sok megkeresést, felkérést kap városoktól, egészségügyi intézményektől.
A prevenciós programsorozattal legközelebb 2024 tavaszán találkozhatnak ismét, addig is kövessétek figyelemmel az Egészségváros hivatalos weboldalát valamint Facebook oldalát, vagy tekintsétek meg az eddigi 100 alkalom adományátadásairól készült összefoglaló videót: