Lifestyle

Épp lánykérést tervezett a srác - sokkot kapott attól, kivel csalta meg a barátnője

Kész szerencse, hogy az eljegyzésre sosem került sor. A hűtlenkedő barátnő nem csupán szerelme hátába vágta a nagykést - ez önmagában is mérhetetlenül fájdalmas lehetett -, hanem meg is forgatta benne. Szívszaggató igaz történet következik.

Savanyú a szőlő, ha csapodár a szülő

Minden párkapcsolatban meghatározó pillanat, amikor szívünk választottját bemutatjuk a szüleinknek. Sokan még talán maguknak sem vallják be, de titkon a pokolba kívánják ezt a sokszor kellemetlen, ám kötelező rituálét, hiszen mindig megvan az esélye annak, hogy a nagy találkozás kínos feszengéssel, hűvös pillantásokkal, félszeg, őszintétlen mosollyal és barátságtalan gesztusokkal ér véget. Az emberek többsége legalábbis főként attól az eshetőségtől tart, hogy társát - adott esetben vőlegényét, menyasszonyát - ridegen fogadják majd a szülei. Abba azonban soha senki nem gondol bele, hogy mi történhet akkor, ha szerelme esetleg túlságosan szoros viszonyba kerül ellenkező nemű szülőjével.

Meghökkentő igaz történetről adott hírt nemrégiben a The Sun című bulvárlap: beszámolójuk szerint egy csalódott férfi a TikTokon jelentette be, hogy az a lány, akiről úgy hitte, ő lesz majd az igazi számára, egy családi kirándulás alkalmával a legocsmányabb módon árulta el őt. A barátnő ugyanis lefeküdt a férfi édesapjával. A helyzetet csak súlyosbítja a tény, hogy a hősszerelmes pasas már a lánykérést fontolgatta.

Csúnyán átejtette szerelmét a csapodár nő

Fotó: 123rf

Lapozz a sztori részleteiért!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Lifestyle
A Chrome böngészőt használva nemsokára az eddigieknél jóval egyszerűbben derítheted majd ki, hogy egy weboldal valóban megbízható-e.
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Christmas
Sokan döntenek úgy, hogy vágott fenyőt vesznek karácsonyra. Van néhány dolog, amire figyelned kell, ha nem akarsz rossz fát választani.
Sztárok
III. Károly brit király felesége az utóbbi hetekben sokkal kevesebb hivatalos feladatot vállalt, mivel elhatalmasodott rajta egy makacs betegség, melyről mindeddig nem ejtett szót a nyilvánosságban.
Home&Design
Az üres sarkok kitöltése lehetőséget ad arra, hogy kreativitásodat kibontakoztasd, és egyedi hangulatot teremts az otthonodba.
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.