Lifestyle

A női testi és lelki egészségre hívja fel a figyelmet a jubileumi dm kampány

Nőként a mindennapokban nehéz és fontos szerepeket vállalunk, azonban saját egészségünk érdekében is meghatározó lépéseket kell tennünk a hétköznapokban, hogy ne uralkodjon el rajtunk a lelki detox. Idén a dm 30. jubileumi születésnapja alkalmából szeretné felhívni a figyelmet a nők testi és lelki egészségének támogatására, ezért egy 30 millió forintos keretösszegű pályázatot ír ki civil szervezetek számára, fókuszálva a testi és lelki egészség fontosságára, valamint a közösségek és az altruista cselekedetek erejére.

Női testben a lélek

Sokszor gondolkozunk el azon nőként, hogy vajon megfelelünk-e a társadalmi elvárásoknak, mindig jár az agyunk hogyan lépjünk ki az utcára, miként viselkedjünk, és ennek következtében sokszor bizony saját magunk legnagyobb kritikusai vagyunk bizonyos helyzetekben. Ez a hozzáállás talán időről időre még bonyolultabbá vált a társadalmunkban azáltal, hogy még több inger érte a nőket a normák nagy nyomása alatt. Kevés szó esik azonban a női-férfi szerepek nagy különbözőségeiről, pedig ha tüzetesebben megvizsgáljuk a két nem jellemzőit, igényeit, életkörülményeit, kötelezettségeit nekünk talán mégis csak másfajta helyzetekkel kell megbirkóznunk, mint a férfiaknak. Az egyedi testi jellemzők, mint a női ciklus vagy a lelki vonalak, mint a női reflexió sajátosságai ugyanis teljesen más eseményeket, hatásokat nyitnak meg a mindennapi életben a nők számára.

A dm ezekre a női egészséggel kapcsolatos fontos tudnivalókra szeretné fektetni a hangsúlyt a szeptemberben induló pályázati kiírásában, ahol más-más nézőpontok alapján ismerhetjük meg a kérdéskörben fontos megoldásokat.

Testi és lelki egyensúly

Minden külső hatás ellenére azonban fontos, hogy mindennap tudatosan álljunk testünkhöz és lelkünkhöz, hiszen az egyensúlyért csakis mi vagyunk a felelősek és előbb vagy utóbb elfáradunk a feladatok sokasága és a határidők nyomása alatt. Néha ki kell kerülnünk a hétköznapi körforgásból, hogy újratöltsük a készleteinket és ismét energiával telítve tudjuk élni életünket. Sokszor nem is igazán tudjuk milyen lehetőségeink vannak, pedig kiaknázatlanul ott rejtőznek bennünk.

5 tipp a feltöltődéshez:

  • Sportoljunk! – A mozgással javul az állóképességünk, lerázhatjuk magunkról a stresszt, akár átgondolhatjuk a nap történéseit és nem mellesleg endorfin szabadul fel bennünk, aminek hatására a lelkünk is fellélegezhet.
  • Túrázzunk! – A természet segít gondolataink kikapcsolásában, vagy éppen abban, hogy bizonyos problémára - a séta és a csend hatására - ilyenkor találunk válaszokat, emellett a teljesítmény kitartásra buzdít, és persze mint tudjuk a természetnek gyógyító ereje van.
  • Relaxáljunk! – Legyen akár egy forró fürdő, ahol az izmaink ellazulhatnak vagy egy meditációs gyakorlat, ahol szellemileg teljesen elengedhetjük magunkat, a gondolatok elengedése sokszor a legjobb módszer a terhek csillapítására.
  • Szórakozzunk! – A legszebb ruhánk felvétele, a legcsinosabb sminkünk feldobása és a barátnőkkel töltött esték a szépség és a szabadság atmoszféráját teremtik meg, amivel nőiességünk újra erőre kaphat.
  • Olvassunk! – Egy másik idő, tér, élet felfedezésével ambícióra, önbizalomra és nyugalomra találhatunk, aminek segítségével új nézőpontból vizsgálhatjuk saját világunkat, problémáinkat.

Azonban fontos megjegyeznünk, hogy nem kell egyedül megoldanunk minden problémát vagy önállóan megbirkóznunk a ránk nehezedő súlyokkal, hiszen több civil szervezet is kiáll a nőkért, a női egészségért, ahol egészségtudatosságra nevelésről, érzékenyítésről és tabuk ledöntéséről is beszélgethetünk szakértőkkel, illetve olyan nőkkel, akik hasonló cipőben járnak, mint mi.

Idén a dm is szeretné támogatni a nőket ezekben a lépésekben. A nagy drogéria ugyanis 12 európai országban indította el kampányát, amiben a női egészség témáját tűzte zászlajára, és az egészségtudatosságot pedig komplexen, a testi, szellemi és lelki aspektusokat együtt igyekszik a középpontba állítani.

Jubileumi dm kampány – együtt a női egészségért!

Idén 30. szülinapját ünneplő dm ősszel az egészség tematikához kapcsolódóan egy 30 millió forintos keretösszegű pályázatot ír ki civil szervezetek számára, ahol 3 kategóriában keresik a legjobb projekteket. A pályázatra szeptemberben lehet majd jelentkezni és november elején hirdetik ki a pályázat nyerteseit. A nyertes pályázatokat szakmai zsűri kíséretében fogják kiválasztani és kategóriánként 10-10 millió forint nyereménnyel térhetnek haza a győztesek. A szakmai zsűri között találkozhatunk Al Ghaoui Hesna újságíróval (Lelki egészség kategória), Kádár-Papp Nórával, a Gyerünk, anyukám! mozgalom alapítójával (Testi egészség kategória) és Vecsei H. Miklós színésszel, a POKET-közösség alapítójával (Közösségépítés kategória).

A pályázattal, jelentkezéssel kapcsolatban a linken keresztül érhető el bővebb információ.

A pályázat lebonyolításában a dm partnere a Civil Impact Nonprofit Kft.

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.