Megrázó részleteket közölt a haditudósító: állandó feszültség érezhető Kijev utcáin

Oroszország csütörtökön indított támadást Ukrajna ellen, a feszültség pedig egyre fokozódik. Jászberényi Sándor haditudósító most is Kijevben tartózkodik, nemrég pedig részletes tájékoztatást adott a jelenlegi állapotokról.

Folyamatos harcok dúlnak

Az egész világ napok óta az egyre súlyosbodó orosz-ukrán háborúra figyel: jelenleg több városban, köztük Kijevben is véres harcok zajlanak, emiatt egyre többen kényszerülnek arra, hogy elhagyják az otthonukat. Mindeközben Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy a legmagasabb készültségbe helyezte az orosz atomrakétákat, a szükségállapotot pedig azzal magyarázta, „csupán” válaszként reagált a NATO által kiszabott szankciókra. Ukrajnában jelenleg teljes készültség van, a feszültség pedig mindenhol érezhető. A metróállomásokon óvóhelyeket rendeztek be, folyamatosak a szirénázások – számolt be Kijevből Jászberényi Sándor, aki jelenleg is a városban tartózkodik. A haditudósító többek között elárulta, a tegnap felrobbantott TV-torony romjai még ma is égtek, valamint hogy az utcákon katonai ellenőrzőpontok és civil fegyveresek vannak, akiket egy karszalag és az AK-47-seik különböztetnek meg az emberektől. Jászberényi Sándor megrázó tapasztalatairól részletesebb beszámolót az atv.hu oldalán olvashatsz.

Számos nagy álomgyári stúdió megtiltotta filmjeik oroszországi forgalmazását, és addig nem is változtatnak álláspontjukon, míg meg nem oldódik az orosz-ukrán konfliktus.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez legjobb barátnője, Loren Ridinger megosztotta a nyilvánossággal, hogyan viszonyul valójában a Ben Affleckkel való elválásához az énekes-színésznő.
      Home&Design
      Ha merünk eltérni a megszokott világos árnyalatoktól, olyan terek születhetnek, amelyek nemcsak divatosak, hanem időtállóan szépek is.
      Lifestyle
      Egyesek számára biztosan ez a valóra vált álom - írja a TWN.hu.
      Egészség
      Azt is mondhatjuk, hogy a boltokban ez a legújabb trend, de kiderült, hogy ezek az egészségesnek hitt élelmiszerek rengeteg akrilamidot tartalmaznak, ami súlyosan rákkeltő.
      Sztárok
      Hamarosan megjelenik Tom Quinn királyi életrajzíró legújabb kötete, melyben sok, eddig sosem hallott titok mellett napvilágra került az is, milyen nem túl hízelgő ragadványnéven emlegetik Harry...
      Sztárok
      Lisa Tranel már meg sem lepődik azon, ha az utcán összetévesztik Jennifer Anistonnal – számára ez teljesen általános, hiszen jól tudja, valóban pont úgy fest, mint a Jóbarátok sztárja.