Lifestyle

Orbán Viktor bejelentette, ekkor érkezik az inflációs nyugdíjkiegészítés: A nyugdíjprémiumot is belengette a kormányfő

A kormányfő a Facebook oldalán egy videóban jelentette be, hogy mikor számíthatnak a nyugdíjasok az inflációs nyugdíjkiegészítésre.

“Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja azt, ami megilleti őket”

Orbán Viktor a Facebok videójában elmondta, hogy tudja, most egész Európában nagyon nehéz az élet, de a nemzeti célokat nem téveszti szem elől, aminek része a magyar nyugdíjasok megbecsülése is. “Ezt komoly eredménynek és becsületbeli ügynek tekintem, tehát úgy, ahogy az idén, úgy jövőre is meg fogja kapni minden nyugdíjas a 13. havi nyugdíjat” - mondta el a miniszterelnök azzal kapcsolatban, hogy a kormány vissza tudta adni a 13. havi nyugdíjat.

A miniszterelnök szerint a brüsszeli szankciók miatt az infláció mértéke nagyon magas, ami Magyarországra is igaz. “Ezért az idén már másodszor, ismét inflációs nyugdíj-kiegészítést fizetünk, amelyet idén november 10. és 15-e között kapnak kézhez a nyugdíjasok. És még itt sem állunk meg, a gazdasági növekedés mértékét látva úgy látom, lehetőségünk lesz nyugdíjprémiumot fizetni idén is a magyar nyugdíjasoknak, amit a terveink szerint a novemberi nyugdíjjal kapnak majd kézhez” – jelentette be. “Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja azt, ami megilleti őket” – emelte ki a kormányfő.

Forrás és fotó: Facebook

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Christmas
Sokan gondolkoznak el ilyenkor, hogy vágott, vagy műfenyőt vegyenek-e. Az árusok már tapasztalják, hogy nagy gond lehet az idén.
Sztárok
Rögtön a Tények Reggel műsorvezetőjének szóltak, mivel neki van egészségügyi végzettsége is.
Utazás
Öröm az ürömben, hogy ma napközben akár 13 Celsius-fokig is emelkedhet a hőmérséklet.
Christmas
Az énekesnő páratlan karrierjének néhány évvel ezelőtt szakadt vége - reméljük, nem örökre -, azóta pedig nagyrészt elvonultan éli az életét. Most, a karácsony közeledtével viszont újabb fotót...
Lifestyle
A 71 éves elkövetőt 2024 szeptemberében állították bíróság elé a franciaországi Avignonban, méghozzá 50 másik férfival együtt. A vád szerint Pélicot és társai közösen szervezték meg a férfi...
Lifestyle
Bár elsőre könnyűnek tűnhet a mutatvány, mégsem az, így igencsak tehetséges vagy, ha neked már elsőre is megy.