Lifestyle

„A női vezetők pragmatikusabban és talán egyenesebben tudnak együttműködni”

Szombati Anikó ügyvezető igazgató, a digitalizációért és a FinTech szektor fejlesztéséért felel a Magyar Nemzeti Bankban, emellett pedig 2022-ben a hazai pénzügyi élet legmeghatározóbb női szereplőit elismerő Women in Finance díjátadón a „Leginnovatívabb jegybankár 2022” díjat is elnyerte.

Hogyan alakult a karrierútja?

Már korán kiderült, hogy a matematika meghatározó lesz az életemben. A közgazdaságtan és a pénzügyek érdekeltek leginkább, ezért a Közgazdaságtudományi Egyetemre, a mai Corvinus Egyetem pénzügy szakára jelentkeztem, majd az egyetem után két kereskedelmi banknál is dolgoztam. A Magyar Nemzeti Bankba 2001-ben kerültem, ahol az akkori szabályozáspolitikai területen kezdtem, majd 2010-től körvonalazódott egy új jegybanki feladatkör, az úgynevezett makroprudenciális szabályozás és felügyelet kérdésköre, amelynek kialakításával engem bíztak meg. 2019-ben következett egy újabb mérföldkő, ekkor arra a FinTech tudásra alapozva, melyet a versenyképességet kutatva kezdtem felépíteni, egy új terület, a digitalizáció és a FinTech szektor fejlesztésére hivatott szervezeti egység vezetésével bízott meg a menedzsment.

Több vezetői szintet is betöltött a Magyar Nemzeti Bankon belül. Milyen női vezetőket támogató eszközöket, kezdeményezéseket emelne ki?

Az MNB-ben az egyik legfontosabb pillér az egyenlő esélyek biztosítása és a kollégák támogatása, akár szakértői, akár vezetői szinten. Emellett kiemelném a vezetői potenciál kiaknázását támogató programokat is, amelyek szintén segítettek engem az úton. De ide sorolnám a rugalmas munkavégzést és a távoli elérés biztosítását is, melyek már jóval a pandémia előtt is megszokottak volt az MNB-ben. Az irányuk kettős, mert gyors reakcióidőt tesznek lehetővé a hirtelen felmerülő feladatok esetén, ugyanakkor szabadságot is adnak a dolgozóknak, akik a délután négy és hét óra közötti, szülői szempontból kritikus időszakban el tudnak menni az iskolába a gyermekükért, vagy el tudják vinni őket a délutáni foglalkozásra, edzésre.

Mik voltak a legfőbb kihívások, amikkel szembe kellett néznie az elmúlt évtizedekben?

Mint minden munkahelynek, így a jegybanki létnek is megvannak a maga kihívásai. A rövid határidők betartása, a kemény munka és a magas teljesítmény meggyőző mindenki számára, de mint a legtöbb jegybankban, az MNB-nél is keveredik a klasszikus bankári- és a kutatói munka, a folyamatos önképzés, olvasás, akár publikálás pedig nem fér mindig bele a sztenderd munkaidőbe. A gyermekemmel otthon töltött idő után visszatérve napi 6 órában dolgoztam, és a csapatvezetés mellett nagy jelentőségű munkafolyamatokban vettem részt. Ezek összeegyeztetése nem mindig volt egyszerű.

Szombati Anikó, a Magyar Nemzeti Bank digitalizációért és FinTech fejlesztésért felelős ügyvezető igazgatója

Hogyan tudta, tudja megteremteni a munka és a család közötti egyensúlyt? Mivel kapcsolódik ki?

Nagyon sokat jelentett számomra, hogy a gyermekemmel otthon töltött idő alatt az akkori vezetőm biztosított támogatásáról és egyértelmű volt, hogy számítanak rám a jövőben is. A szülés utáni periódusban pedig volt részmunkaidőre lehetőség, ami szintén nagy segítséget jelentett. Annak idején osztályvezető, majd főosztályvezető voltam, ami az MNB-ben talán az egyik legintenzívebb munkakör, olyan értelemben, hogy miközben együtt kell dolgozni a közvetlen kollégákkal, addig a felsővezetők igényeire is megoldásokat kell szállítani. Ez egy más típusú vezetői munka volt, mint a mostani. Ezt az időszakot utólag visszatekintve az egyik legproduktívabbnak tartom, mert miközben a munkahelyen képes voltam magas szinten teljesíteni, otthon is volt időm foglalkozni a fiammal, ez pedig különösen energikussá tett.

Nagy szerencsém van a családommal, mivel elfogadták, hogy sok időt és energiát töltöttem és töltök most is a munkával, ők pedig maximálisan támogatnak ebben. Kevés szabadidőm van, de azt igyekszem tartalmasan eltölteni. Hétvégenként a háztartási teendők egy része is rám marad, de teniszezni és teniszmeccsekre járni nagyon szeretek, a lakberendezés, a gasztronómia is foglalkoztatnak, illetve a családommal is szívesen járjuk a természetet.

Milyen szakmai cél lebeg Ön előtt jelenleg és mit jelent Önnek a „Leginnovatívabb jegybankár” díj elnyerése?

Azt gondolom, a mostani munkakörömben jól hasznosíthatom a női energiákat, mert a folyamatos értékteremtés, illetve az új dolgok megszületésének támogatása az elsődleges feladatunk. Ennek mentén szakmai cél számomra, hogy a kereskedelmibanki szektorban, illetve a feltörekvő vállalkozásokban minél több olyan digitális lehetőség álljon rendelkezésre, amivel az ügyfelek kényelmesen, rugalmasan, kedvező árazás mellett tudják a pénzügyeiket intézni, illetve, hogy az MNB is felkészüljön a jövő kihívásaira és ha szükséges lesz, akkor olyan digitális, innovatív jegybanki pénzt alkosson és működtessen, ami az egész társadalom számára érték.

A Women in Finance 2022 díjátadó keretében elnyert „Leginnovatívabb jegybankár” díj nagyon nagy megtiszteltetés, ugyanakkor hangsúlyoznám, hogy ez nem csak az én személyes sikerem, hanem az egész csapat munkájának az eredménye, valamint annak az MNB által képviselt szemléletnek, miszerint álljunk élére a változásnak, és mutassunk utat a piacnak a pénzügyi szolgáltatások, illetve az ügyfél-elégedettség fejlesztése tekintetében.

Elmondható, hogy a díjazottak egy közösséget alkotnak? Beszélhetünk egymás kölcsönös támogatásáról a pénzügyi szektor női vezetői között?

Körvonalazódik egy hosszú távú együttműködés annak kigondolása érdekében, hogy a már sikeres női vezetők hogyan tudják mentorálni a fiatalokat, megmutatva egyúttal, hogy a pénzügyi szektorban is helye van a női vezetőknek. Azt gondolom egyébként, hogy ebben a körben mindenki elismeri a másik teljesítményét, a női vezetők pedig véleményem szerint összességében pragmatikusabban és talán egyenesebben tudnak együttműködni, illetve megtalálni a kapcsolódási pontokat a felek között. A női együttműködésekben véleményem szerint több a sikerfaktor.

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Naomi Watts idősebbik gyermeke, a tinédzser Sasha le sem tagadhatná híres édesanyját, ugyanis elképesztően nagy közöttük a hasonlóság.
      Fashion&Beauty
      A divatvilágban egyre inkább háttérbe szorultak a szűk farmerek, s pontosan tudja ezt Eva Longoria is, aki most beújított egy elképesztően csinos és sikkes nadrágot, ami nem hiányozhat egy nő...
      Sztárok
      A Golden Globe és többszörös Grammy-díjas legendás színésznő, az Óz, a csodák csodája című film sztárja, Judy Garland egész életében ragaszkodott egy bizonyos parfümhöz, ami egyébként borsos áron még...
      Egészség
      Minden háztartásban van otthon gyógyszeres fiók, mivel a betegség senkit sem tud elkerülni, még akkor sem, ha egészségesen táplálkozik. Azonban most egy új teória kezdett el terjedni az interneten.
      Fashion&Beauty
      Ashley Park az utóbbi évek egyik legizgalmasabb feltörekvő sztárja, aki Az Emily Párizsban Mindy Chenjeként világszerte rajongók millióinak szívébe lopta be magát. A Weekend Max Mara...
      Lifestyle
      Közeledik a húsvét, és a többség hamarosan elkezdi hozzá a bevásárlást is. Van azonban egy klasszikus hazai étel, ami már kezd kimenni a divatból.