Lifestyle

Termékekkel segítette az árvízi védekezést a népszerű drogéria

A drogéria a Vízügy Országos Műszaki Irányító Törzsén (OMIT) keresztül juttatta el higiéniai termékeket és energiaszeleteket a védvonalakon dolgozó vízügyes munkatársaknak.

Segítség az árvízzel szemben

Több százezer forint értékű termékadománnyal segítette az árvízi védekezést a Rossmann. A drogéria az OMIT-ot kereste fel, hogy segítségükkel központilag juttassák el a felajánlást azokra a területekre, ahol védvonalakon éjjel-nappali szolgálatot teljesítő vízügyi munkatársaknak a legnagyobb szüksége van rá.

A Rossmann számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, prioritásnak tekintettük, hogy a magunk eszközeivel részt vegyünk az árvízi védekezésben is. Bízunk benne, hogy felajánlásunk, melyet a vízügyi szervek konkrét igényei, szükségletei alapján állítottunk össze, valamelyest könnyíteni tud azokon a nehézségeken, melyekkel a védekezésben dolgozók szembesülnek” – nyilatkozta a Rossmann vezetése.

„Az állami védvonalainkon jelenleg még több, mint 1000 vízügyes munkatársunk védekezik, emellett többfelé még a települési védekezésekben is segítjük a munkákat. A védekezés irányító központi szervezetként úgy gondoljuk, hogy a Rossmann által felajánlott termékek nagy segítséget jelentenek a védvonalakon éjjel-nappali szolgálatot ellátó munkatársainknak. A felajánlott mennyiségekkel 3-4 védelmi szakaszt tudunk ellátni” – mondta el a Rossmann megkeresésére Láng István az Országos Vízügyi főigazgatóság főigazgatója, az OMIT törzsvezetője.

Lead fotó: Pexels /Burak The Weekender/

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.