Nemsokára becsöngetnek - Így készülünk a tanévkezdésre

A szülők harmada 20‒30 ezer forint közötti összeget szán iskolaszerekre gyermekenként. A tanévkezdéshez kapcsolódó összes kiadás azonban ennél jóval többre rúg: a magyar családok csaknem fele 40 ezer forintnál, 14 százaléka pedig 60 ezer forintnál is többet költ a tanévkezdésre, derült ki egy kutatásból.

Keződik!

A magyarok csaknem fele augusztus elején szerzi be az iskolához szükséges eszközöket. A táskát, tolltartót, füzeteket, írószereket a legtöbb család közösen választja ki. Mondhatjuk, hogy tipikusan mindent az anyukák csinálnak, az apukák legmagasabb arányban az írószerek megvásárlásakor segédkeznek, ám ekkor is csupán 4 százalékuk aktív – derült ki a REGIO JÁTÉK online kutatásából.

Az internetes felmérés választ ad arra is, hogy a legnagyobb kiadást a többség számára az iskolatáska és írószerek megvásárlása jelenti. A magyarok több mint egyharmada 10 és 15 ezer forint közötti összeget költ el iskolatáskára. A kiválasztásánál a praktikusság a legfontosabb, a szülők több mint 90 százaléka eszerint vásárol gyermekének iskolatáskát, noha a gyermekek inkább spontán választanának. A szín csupán 11 százalékuknak fontos, de ha a kedvenc mesehősük képe rajta van az iskolatáskán, az a gyermekek 22 százalékát már sokkal inkább lázba hozza.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
A modern, növényi alapú tejalternatívák világszerte egyre keresettebbek, de korántsem egészségesebbek, mint a hagyományos, valódi tejtermékek.
Home&Design
Az etikátlan vagy jogszabályellenes használat nemcsak mások biztonságát és magánszféráját veszélyezteti, hanem a saját helyzetedet is kellemetlen helyzetbe sodorhatja.
Lifestyle
A megfelelő beállításokkal és odafigyeléssel hatékonyan csökkentheted annak esélyét, hogy lehallgassanak vagy kémkedjenek utánad.
Lifestyle
A citromos víz jótékony hatásait már mindenki jól ismeri, de azt tudtad, hogyha belekeversz egy plusz hozzávalót, még hatékonyabbá válhat a fogyásért folytatott küzdelmed.
Fashion&Beauty
Akár a retró „nagypapacipő” hangulatot hozod vele, akár divatosabb, kifinomultabb irányba emeled, végtelen lehetőség van ennek a lábbelinek a stílusos viselésére.
Sztárok
A három férfi birtokában olyan videók és fényképek voltak, amik a Michael Schumacherről készültek a privát ápolása során.