Nem fogod elhinni mi Barbie és Ken teljes neve

A világ leghíresebb babájának körülbelül 200 különböző foglalkozása volt, a teljes nevét még sem tudtuk. Egészen mostanáig.

Igazi karrierista

1959-es debütálása óta Barbie egész szép karriert futott be. Közel 200 különböző szakmát kipróbált – volt például orvos, rocksztár, űrhajós, sőt, még a holdon is járt 1965-ben, négy évvel megelőzve Neil Armstrongot és 18 évvel megelőzve az első amerikai női űrhajóst, Sally Ride-ot. Barbie ötlete Ruth Handler agyából pattant ki, aki férjével Elliottal létrehozta a Mattel játékgyárat 1945-ben. Tizennégy évvel később Handler arra lett figyelmes, hogy a lánya papírból kivágott, felnőtt nőket ábrázoló babákkal játszott és bumm, megszületett a 3D-s Barbie ötlete. A babát a híres német játékról, Bild Lilliről mintázták, amelyet egyébként dohányboltokban árusítottak, vicces felnőtt ajándék gyanánt. Mattel megvásárolta Lilli jogait és elkészítették a saját verziójukat, melyet végül 1959-ben mutattak be az American Toy Fair nevű vásáron. Az első Barbie fekete-fehér csíkos fürdőruhát viselt, valamint szőke és barna hajú verzióban is megvásárolható volt. A piacradobás első évében nem kevesebb, mint 300.000 baba kelt el és ezzel megszületett az amerikai ikon. A töretlen sikert mi sem bizonyítja jobban, minthogy manapság percenként 100 Barbie-t árusítanak világszerte.

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
      Sztárok
      Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
      Lifestyle
      Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.
      Lifestyle
      Horribilis összegű bírságot kell fizetned, ha megszeged ezt a szabályt, és a hatóságok sajnos senkivel nem kivételeznek.
      Sztárok
      Meghan Trainor 2014-ben robbant be a köztudatba és egy csapásra nagy népszerűségre tett szert, a napokban azonban nem zenei karrierjével hívta fel a figyelmet, hanem azzal, hogy látványos...
      Lifestyle
      Szánj néhány percet erre a rendkívül egyszerűen és könnyen kivitelezhető tesztre, hiszen hamar kiderülhet belőle, hogy kell-e tartanod a korai halálozás veszélyétől.